A bosszú néha visszafelé sül el

Loreley két hét kényszerpihenőre ítélte Leonardot a kis akciója után. Majdnem meghalt és a kapcsolatuknak is majdnem vége lett, de végül együtt maradtak... valamiféle csoda folytán. Lorie kézbe vette az irányítást, kinevezte magát főnökasszonynak. Leonardnak nem tetszettek a dolgok, de vagy elfogadja Loriet főnökasszonynak, vagy elveszíti. Röviden így szólt a megállapodásuk.
Na meg az, hogy Lorie semmilyen körülmények között nem hagyja magára a férfit. Bármi történik, vele lesz, mellette. Nem máshol. Ami több szempontból lehet rossz. Ő is megsérülhet. Amire nagy az esély.

Két hét után ismét a szervezetnél voltak, méghozzá Leonard irodájában. Lorie próbálta rendezgetni a papírokat, amiket a férfi nem tett meg. Csendben teltek az órák, nem volt túl sok mondanivalójuk egymásnak. Leonard fejében cikáztak a gondolatok. Nem tudta, ezek után mi lesz vele és Lorieval. Féltette és ezt nem is tagadta. Tudta, hogy rengeteg ellensége van, akik bármikor az életére törhettek. Akár ezen a napon is. Így lett.

Az ajtón kopogtak, és az idegen, aki nem is volt annyira idegen, beengedte magát. Leonard azonnal tudta, ki az. Yama jelent meg, a fura frizurájával, a szokásos öltözékében. Kék felső, alatta egy fehér póló, meg az elmaradhatatlan farmer. Nem volt fontos, mibe is volt. Sokkal fontosabb volt az, hogy miért jött. Aki először megszólalt, az Leo volt. Közben Lorie lerakta a papírokat és odaiszkolt a kékhajú mellé. Hisz megmondta: mellette lesz. Ha törik, ha szakad.
- Nem vagyok rád kíváncsi, menj haza - Yamát nem hatották meg a szavak. Ahelyett, hogy leállt volna Leoval vitázni, a lányra nézett, akinek a nevét se tudta. Annyiban viszont biztos volt, hogy Leo barátnője.
- Magunkra hagynál, kedves? - nem bántásnak szánta ezt a jelzőt, de Leo számára másképp hatott.
- Hogy beszélsz a titkárnőmmel? - rosszallón kezdte méregetni Yamát - Engem tényleg nem érdekel, mit akarsz. Már minden ügyemet lerendeztem veled.
Lorie sem tudott tétlenül ácsorogni és ugyan nem volt sorsdöntő a szava, mégis megpróbálta.
- Menj haza... - a fiatal fiú a lányra nézett, majd Leora.
- A barátnőd, nem? Mindegy. Lehet, te lezártnak tekinted az ügyünket, de én nem... - Yama a fegyverét is elővette a háta mögül, amit addig ott rejtegetett. Egyelőre nem akart lőni, csak... beszélgetni. Sóhajtott. - De felőlem a barátnőd előtt is lerendezhetjük...
- Idegesítő vagy - Leo ezzel a lendülettel kihúzta a fiókot és elővette belőle a kedvenc fegyverét. Elkezdte megtölteni a tárat. Volt ideje, hisz látta, hogy Yama még nem készül öldökölni. Bár, nem tetszett neki az a fegyver... nagyon nem.
- Leo, ne csináld - Lorie a férfira nézett, majd Yamára. Nem tudta, mit tehetne ebben a helyzetben.
- Én nem akarom ezt csinálni. Ő kényszerít - bökött a fejével Yamára, aki továbbra sem mozdult. Sőt, vállatvont a szavakra.
- Nem fogok elmenni, amíg legalább olyan sérülést nem okoztam neked, mint te a barátnőmnek - közölte a tervét, ami igazából senkit sem hatott meg. Legfőképp nem Leot.
- Kezdem unni, hogy folyton csak balhéztok. Te... meg az apád. A Speak család. - végzett a fegyver megtöltésével, elnézett Lorie felé is - Kicsim, állj valami biztonságosabb helyre, kérlek
A lány, ahelyett, hogy biztonságosabb helyre ment volna, még közelebb állt Leonardhoz. Nem győzte hangoztatni, hogy mellette marad.
- Felejtsd el! Megmondtam, hogy nem mozdulok mellőled. Hát elfelejtetted?! - kicsit a hangját is megemelte.
Yama csak késve reagált a szavakra. Kíváncsi volt, hogy Lorieval mi lesz. Nem akart neki fájdalmat okozni, csak a férfinak.
- Szóval apa is balhézott veled... valahogy nem csodálom. Amúgy csak magadnak köszönheted, hogy itt vagyok - azzal vállatvont. Próbált Leoval szemkontaktust tartani.
- Én megmondtam, nem? Ha nyugton maradtok, nem bántok senkit. - végre felállt és Yamára emelte a fegyverét. Nem szándékozott lőni, hisz a fiú jött "bosszút állni". Úgy volt fair, ha Yama nyitja meg a háborút.
- Nekem mindegy, mi volt az ok, vagy mi nem... majdnem meghalt miattad és ez nem tetszik - Yama is felemelte a fegyverét. Leora irányította és pillanatok töredéke alatt sült el a fegyver.

Ám a golyó nem Leoba, hanem Lorieba fúródott, amit egy hangosabb sikollyal is jelzett. Beugrott a szeretett férfi elé, ami nem is volt olyan meglepő fordulat. Yama kezei megremegtek a fejleményektől, Leo pedig elkapta a lányt. Nagyon nem így tervezte ezt az egészet, látszott az arcán mindenféle érzelem. A karjaiban a lánnyal térdelt le a földre és szorította a kezét a sebre, ami Lorie oldalán volt.
- Figyelj rám, hallod?! - szólítgatta a lányt, aki csak bólintani tudott a fájdalomtól. A lány kezét a sebre húzta. - Szorítsd! - mivel Lorie megtett minden tőle telhetőt, így ő felállt és az elsősegélyes dobozka után nézett. Pillanatokkal később már ott volt ismét mellette. Próbálta ellátni a lányt a maga módján.
Yama tehetetlenül ácsorgott. A fegyverét bebiztosítva elrakta, hogy még véletlenül se süljön el még egyszer. Mondani akart valamit... valami olyasmit, hogy sajnálja, de úgy gondolta, hogy azzal még nagyobb bajba keveri magát. Arra gondolni sem akart, hogy Leonardtól ezek után mégis mit kap.
Leo, egy csipesz segítségével eltávolította Lorieból a golyót, majd lefertőtlenítette a sebet és bekötözte. A lány tovább feküdt a földön.

A fiú indult volna, látva, hogy a lány jó kezekben van, de esélye nem volt. Leo, gyilkos pillantással állt fel és termett előtte. Elkapta a nyakánál a ruhát és a falhoz szorította.
- Nem akartalak megölni, de úgy tűnik, változott a helyzet. - Leo tekintete vészjósló volt. Yama elkapta a férfi csuklóját, ami őt tartotta fogva.
- Hé... szerintem most már kvittek vagyunk... - gyenge próbálkozás volt a részéről. De, ha jobban belegondolt az ember, Yamának adhatott igazat. Leo Yumét, ő pedig Loriet intézte el, ám mindkét lány életben maradt. Ami jó pont.
Leonardot nem hatották meg a szavak. Szerinte ez a helyzet teljesen más, mint ami akkor volt, mikor Yumét lőtte meg. Ott kötötte egy ígéret. Egy olyan ígéret, miszerint Yamát nem bánthatta... de valakin le kellett vezetnie a feszültséget és Yume épp kéznél volt.
Leo megfordította a fiút és úgy nyomta a falhoz. Próbálta elérni, hogy ne tudjon szabadulni, közben elkobozta tőle a fegyverét. A tárat egyszerűen kiszórta belőle, a tárgyat pedig félredobta, hogy ne okozzon több gondot.
A fiatalabbik próbált szabadulni, kevés sikerrel. Leonál előkerült a kés, amit egy laza mozdulattal Yama oldalába vágott. Elég erősen, hogy fájjon neki. A fiú fel is nyögött a fájdalomtól, végül a falnak döntötte a fejét.
- Engedj... el... - próbált hátranézni rá, majd a kezével nyúlt a késhez, hogy azzal húzza ki magából. Leonak nem tetszett ez a hadművelet... kihúzta ugyan a kést a fiúból, de utána Yama kezébe állította.
- Ne nehezítsd meg a dolgom, világos?! - ki is rántotta belőle, majd visszaszúrta Yama oldalába, aki ismét hangot adott a fájdalmának. A vér is patakokban folyt az oldalán, lefelé, miközben Leo felfelé tolta a kést.
Szét akarta vágni az egész fiút. Yamának ilyen érzése volt és nem tévedett. Próbált mozgolódni, szabadulni, de a férfi erősebb volt.
- Leonard... kérlek... - nem akart Leo előtt szenvedni. De azt akarta, hogy abbahagyja. A kékhajú közelebb hajolt a fiúhoz.
- Nem hallom... - hallani akarta Yama könyörgését, amit nem kapott meg. - Én megmondtam, hogy részemről le van zárva az ügy. Te támadtál. Élvezd a következményeket. - kihúzta a kést Yama oldalából, majd elkapta a karját és erőteljesen a földre lökte.
A fiú a hátára fordulva nézett fel Leora, majd az oldalára szorította az egyik kezét. Leo a lábaira ült, így menekülésre esélye sem nyílt.
- Azért támadtam, amiért te most... legalább átérzed, mit éreztem, amikor Yuméra támadtál... - suttogott. Nem akarta a férfit még jobban magára haragítani, de ekkor már teljesen mindegy volt, mint mond, vagy mit csinál. - Fejezd be... - valahol még reménykedett abban, hogy Leonard leáll.
A férfi viszont kifejezéstelen arccal tette tovább a dolgát. Yamát egy laza mozdulattal megfordította maga alatt, hogy háttal legyen neki, így megint a lábaira tudott ülni. A kés ezúttal Yama csípőjében landolt, elég mélyen.
- Elég... - sziszegett, majd a fejét a földre döntötte. - Legalább ölnél meg... rendesen... - szaggatottan kezdett beszélni a fájdalomtól. Leo fokozatosan húzta hátra az egyik karját, majd feszítette hátra az ujjait. Yama kezdte feladni a harcot. Érezte, hogy esélye sincs Leo ellen... főleg nem ebben a helyzetben.
- Könyörögj és talán hamarabb befejezzük - Leo hangja bunkó hatást keltett. Ezután még jobban kezdte hátrahúzni a fiú karját. Látni akarta, ahogy szenved. Na meg hallani a hangját. De Yama nem könyörgött. Annyi büszkeség még maradt benne, hogy ne hajtson fejet a férfi előtt. Egyáltalán, mi haszna lett volna belőle? Konkrétan semmi. Leo könnyebben végez vele, maximum.
A férfi végre elengedte a karját és kihúzta belőle a kését. Yama nem tudta eldönteni, hogy most teljesen befejezte a kínzást, vagy csak azon agyal, hogyan tovább? Egy idióta vigyorral nézett hátra Leora.
- Végeztél...? - Yama ismét érezte a kést magában, ugyan ott. Felnyögött. Egyszerűen nem bírta már a fájdalmat.
- Ne vigyorogj. - Leo megfordította a fiút és nézte a szenvedő arcát.
- Miért ne? Zavar? Akármit csinálok, én ma itt meghalok...
Leo a fiú combjába állította a kést. Idegesítette ez a hozzáállás. Azt akarta, hogy könyörögjön az életéért, nem azt, hogy vigyorogjon. Yama félrefordította a fejét és a fogait is összeszorította egy hosszabb pillanatra.
- Hagyd abba... - suttogott. Nem volt már sok ereje. A szeme sarkából nézett Leora, aki csak gúnyolódni volt képes.
- Miért, zavar? Akármit csinálok, te itt ma meghalsz... - egy ideig nézte Yama arcát, majd sóhajtott. A nyílt sebbe vezette az ujjait, ami a fiú oldalán volt. Az volt a legmélyebb sebe a srácnak, amit ő okozott. Yama szemei tágra nyíltak a fájdalomtól és hangosabban adta a férfi tudtára, ez mennyire fáj neki.
- Őrült vagy... - Leo a szavak hatására még intenzívebben mozgatni kezdte az ujjait.
- Mondd még egyszer... - közelebb is hajolt a fiúhoz, aki nem volt rest megismételni az előbbi szavakat, na meg kitoldani.
- Őrült vagy... méghozzá nagyon... egy... vadállat... - a fájdalomtól már alig látott. Leo abbahagyta ezt a fajta kínzást és lekevert egy pofont Yamának.
- Kár volt ezt mondanod - a fiúnak esélye sem volt reagálni. Mire feleszmélt, Leo már a nyakát környékezte meg. A férfi ujjai körbefonták a nyakát és egy erős szorítást érzett. Ekkor érezte igazán, hogy itt a vége. The end. Viszont Yume miatt nem akarta feladni. Még sikerült megfognia Leo kezeit. Gyengén megszorította. Ezzel annyit ért el, hogy Leo is fokozta a nyakszorítást. A fiú érezte, hogy a levegő útja elzáródik. Az életösztönnek hála még egy ideig próbálkozott szabadulni, de Leo nem engedte. Yama kezei fokozatosan csúsztak le a férfi kezeiről. Egyszer még felpillantott rá, majd elvesztette az eszméletét*. Leo fogságában maradt még néhány pillanatig, mire a férfi elengedte.

*Nem hal meg, természetesen. Leo ugyan megölné, de Lorie nem engedi, így megmenekül és később elhagyja a szervezetet.