Gondolataimba merülve feküdtem az ágyon a plafont bámulva, miközben egy labdát dobáltam, illetve kaptam el. Próbáltam kiüríteni a fejem, hogy ne agyaljak baromságokon, de nem sikerült. Az arcomon látszott a kialvatlanság, a fáradtság. Belefáradtam dolgokba és nem tudtam, merre tovább. Talán túl sokat várok az emberektől, miközben én nem nyújtok eleget? Vagy én túl sokat nyújtok és ezzel arányosan akarom, hogy ők is többet nyújtsanak?
Mire feleszméltem, csak a levegőt "dobáltam". Sietve felültem és úgy néztem el balra. Yama állt az ágy mellett és fogta a labdát.
- Min agyalsz? - kérdezte meg egyből, aggódva. Leült az ágyra, közvetlenül mellém.
Én egy ideig néztem, majd közelebb csusszantam és átkaroltam. Szorosan hozzábújtam, arcom a felsőjébe fúrtam. Választ viszont nem kapott tőlem.
- Hé... mi a baj? - kezdte el simogatni a hátam, de csak nem szólaltam meg. Lassan elengedtem és úgy ültem normálisan mellé. Lelógattam a lábaimat a földre, aztán visszakoboztam a labdát Yamától. Ő meg csak nézett. Nem értette, mi a bajom, annak ellenére, hogy elég jól ismert. Voltak helyzetek, amikor nem látott bele a fejembe.
- Na jó. Ez így rossz. Vagy elmondod, hogy mi a baj, vagy... - nem tudta hirtelen, mihez nyúljon. A labdát kikapta a kezemből és ledobta a földre, mire Marley ugatva utánakapott. Yama visszafordult felém - ...megcsikizlek
Meglepetten fürkésztem a szemeit, majd halványan elmosolyodtam.
- Ez aztán a fenyegetés...
- Jobb, mintha egy fegyverrel jönnék, nem? Mint amikor...
- ...Leonardhoz küldtelek. Tudom. Sajnálom - oldalra biccentettem a fejem és úgy fogtam meg az ágy szélét.
- Nem volt szép. Mondd, te szeretsz kínozni?
- Hát... - leintett. Nem várt választ, igazából költői kérdésnek szánta.
- De te nem csak engem szeretsz kínozni, hanem önmagadat is. Nézd meg most is mit csinálsz... - utalás volt az előbbi nézek-ki-a-fejemből-és-dobálok-egy-labdát című produkciómra. A számat húzva néztem félre.
- Ezt nem értheted... - reménytelenül sóhajtott, majd elgondolkodott.
- Tudod, régebben vidámabbnak láttalak. Sokkal jobb volt rád nézni. De az utóbbi időben csak vergődsz tehetetlenül, mint egy partra vetett hal... - nem tagadtam, igaza volt. Kár, hogy ezt rajta kívül senki sem vette észre. Felhúztam a lábaim a földről, majd hátrébb csusszantam és a párnának dőltem. A lábaimat átkaroltam, úgy néztem magam elé.
- Igazad van, de ez ellen nem tudok mit tenni. Valami hiányzik az életemből...
- Vagy inkább valaki?
- Nem. - kaptam fel a fejem és egyenesen ránéztem. - Vagyis bizonyos értelemben igen, de...
- Mit de? Tudod egyáltalán, ki hiányzik? Vagy csak bebeszéled magadnak? - egy null oda. Erre nem is tudtam válaszolni. Ismét magam elé néztem, majd lehunytam a szemeimet is.
Yama is felmászott az ágyra és velem szemben ült le, törökülésben.
- Eliffe, ne csináld ezt. Én mindig itt leszek, oké? Ha más nem, én mindig... meg még rajtam kívül egy csomóan, - utalt a többi karakterre - de mégis én állok hozzád a legközelebb - a végét bizonytalanul tette hozzá, így felpillantottam rá.
- Te vagy a legjobb, Yama - el is mosolyodtam.
- AKkor ne szomorkodj, világos? Utállak így látni. - aggódva méricskélt, majd közelebb hajolt és végigsimított az arcomon.
- Vettem, főnök. - aztán elkaptam a nyakánál a ruhát és közelebb vontam magamhoz. Gondolkodás nélkül loptam tőle egy csókot, amit ő viszonzott. A hátam mögött támaszkodott meg az ágyon, másik kezével pedig ismét végigsimított az arcomon. Aztán elszakadt tőlem, én meg felpislogtam rá.
- Ez váratlan volt... - jelentette ki, de nem mozdult. Nem távolodott el mégjobban. Kicsit el is mosolyodott.
- Bocsi... de szeretlek.
- Tudom - sóhajtott, majd a homlokomra lehelt egy puszit. - Én is szeretlek
- Kár, hogy nem élsz... csak a fejemben
- Nem csak ott. Hanem itt is... - a szívemre tette a kezét.
- De az nem olyan...
- Ennél többet nem tudok adni... - kezdett a hangulat egyre rosszabb lenni. Nem szóltam semmit, csak lazán átkaroltam. Hallgattam a szívdobogását, ami sokkal gyorsabb volt, mint szokott.
Ő a hátamat simogatta, néha a hajamat. Nem tudom, mi járhatott a fejében. Az vígasztalt, hogy ő sem tudta, én min agyalok. A kezdeti gondolatokról ugyan elterelődtek a gondolataim, de most egy sokkal másabb téma kavargott a fejemben. Ezúttal viszont nem akartam máson agyalni.
Így maradtunk egész délután, egymás karjaiban.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés