|
I Hate Myself For Loving You
Eliffe 2012.11.06. 21:19
(Kevin szemszög)
- Megházasodom - ahogy ezt kimondta, egyszerűen lefagytam. A további szavai nem jutottak el hozzám. Ez az egy szó volt az, ami visszhangot vert a fejemben. "Megházasodom... megházasodom... megházasodom..." Ez az egy szó, kijelentés még távolabb lökte tőlem a szeretett személyt. Megálltam abban is, amit csináltam.
Épp a Miss Saigon című előadáshoz olvastam át a szövegem, de a papírlapok a földön landoltak. Nem vettem észre. Tekintetem találkozott Chrisével. Nem eresztette. Nem akarta elereszteni. Az idő számomra teljesen lelassult.
Nem hittem a fülemnek. Nem akartam elhinni. Megházasodik? Miért? Azt mondta, engem szeret. Hazudott? Végig Junnak volt igaza? Az... nem lehet. Ilyenek jártak a fejemben, miközben egyet léptem felé. Ám ahogy beleütköztem a földön levő papírokba, feleszméltem. Az idő ismét felgyorsult, így sietve leguggoltam és elkezdtem összerendezgetni a papírlapokat.
- Aham. Tímeát veszem el... - közben Chris Christinával folytatott egy eszmecserét - Szóval szükségem lenne két hét szabadságra. Meg... Timinek is. Együtt szeretnénk lenni, esküvő, meg... nászút... - Chris elnézett felém egy kósza pillanatra, de én nem láttam. Magam elé meredtem.
A szívembe mintha egy tőrt döfött volna, amit meg is forgatott ezekkel a szavakkal. Lehet, hogy megcsalt, és elküldtem, viszont azt vártam, abban reménykedtem, hogy nem adja fel ilyen könnyen. Azt akartam, hogy ismét meg akarjon hódítani... ki akarjon engesztelni. Sosem hittem volna, hogy ilyen gyorsan túllép rajtam.
- Két hét? Pont a Miss Saigon premierje előtt? Ne tegyétek ezt velem! - hallatszott Christina visító, idegesítő hangja. Na jó, nem volt vele gondom, csak néha ment az idegeimre. Tovább guggoltam a papírlapokkal, amiket meg is gyűrtem. Észre sem vettem, de a szemeim is megteltek könnyekkel, s ezzel párhuzamosan a látásom is elhomályosult kicsit.
- Sajnálom... Tímea apja ragaszkodik ahhoz, hogy ilyen gyorsan lerendezzünk mindent - sóhajtotta Chris. A nő végül beleegyezett, s bár nem tudta, miként fogja véghez vinni az előadást, áldását adta Chrisre és Timire.
Szívem szerint odaálltam volna Chris elé és nevetve közöltem volna vele, hogy: "jó vicc volt, majdnem bevettem, viszont tudom, hogy engem szeretsz", de nem tettem. Nem voltam benne már biztos. Vagy csak féltem, hogy nyíltan visszautasít. Nem mintha az előbbi "megházasodom" szövege nem lett volna elég. Mire erőt vettem magamon és felegyenesedtem, Christina már messze járt. Elkezdett szervezkedni az előadás kapcsán. A papírjaimmal Chris felé fordultam, tekintetünk azonnal találkozott. Ezúttal én nem akartam elereszteni. Közelebb léptem hozzá, tartva mégis egy bizonyos távolságot, majd nyitottam a számat, de nem jött ki hang rajta. Nehéz volt megfogalmazni az érzéseimet. Aztán rájöttem, hogy nem szabad elszomorítanom Christ. Nekem ő volt a minden... igaz, sose mondtam neki, hogy "szeretlek", de csak mert nem voltam kész rá. Hisz... eleve nehezen ismertem el, hogy beleszerettem. Egy férfiba... amikor én is férfi vagyok! Sóhajtottam és egy mosolyt erőltettem magamra. A szemeim viszont csillogtak: nem tudtam elrejteni a fájdalmam. Mélyen legbelül, a szívem összetört.
- Légy boldog - az idő ismét lelassulni látszott, ahogy félrefordítottam először a fejem, majd a testem is követtem azt. Az öltöző felé indultam.
Nem láttam, de Chris utánam fordult és kinyújtotta a kezét, ám nem ért el. Elhaladtam mellette, miközben az arcomhoz kaptam az egyik kezem. Nem akartam, hogy lássa, mennyi fáj ez az egész.
Az idő felgyorsulásával a könnyeim is elkezdtek végigfolyni az arcomon. Az öltöző ajtó csukódott utánam, aminek neki is dőltem. A fejemet hátrahajtottam, majd mindkét tenyeremmel az ajtónak támaszkodtam.
Lassan rájöttem. Mindent a lehető legjobban elszúrtam... mégpedig azon a napon, amikor szakítottam vele. Jó, persze, valahol jogos volt a lépésem. Azt hiszem. Tisztán emlékszem mindenre.
-------------------------------------------------------------------
Megbeszéltük, hogy elmegyünk egy szórakozóhelyre. Iszogatni, kikapcsolódni, csak mi ketten.. Előbb értem oda, mint Chris. Sőt, ő még elég sokáig nem jött meg. Kikértem magamnak egy sört, hogy addig se unatkozzak, aztán megjelent Jun, Chris egyik haverja. Mielőtt összejött volna velem, ők ketten együtt voltak. Legalábbis... így tudtam. Csak és kizárólag azért vallottam be Chrisnek az érzéseimet, mert ők elkezdtek járni, én pedig nem bírtam nézni, ahogy egymás ajkainak esnek az öltözőben. Gyűlöltem magam miatta. Gyűlöltem magam, amiért Őt szeretem.
Jun részeg volt. Az alkohol szaga csak úgy áradt belőle. Konkrétan felfordult a gyomrom, ahogy leült mellém. Még egy köszönésre is alig futotta tőlem.
- Hello - néztem rá, majd a sörömbe temetkeztem. Nem akartam vele beszélni. Mindig is féltékeny voltam rá… úgy éreztem, vele jobb sora lenne Chrisnek, mint velem.
- Keviiin~ Chris barátja... - azzal átkarolta a nyakamat és közelebb vont magához. Próbáltam elszakadni tőle, vagy levakarni magamról a karjait, de nem sok sikerrel jártam. A baj az volt, hogy Jun háromszor olyan erős volt, mint én. Chris csak kétszer, de az is épp elég volt ahhoz, hogy ő legyen a domináns, ha olyan dolgokra kerül a sor.
- Engedj már el... - morogtam, de csak akkor engedett el, mikor meglátta a sörömet. El is kobozta tőlem. Én csak nagyokat pislogtam rá, de megszabadultam tőle, így nem bántam a sört sem. Sóhajtottam és kicsit arrébb húzódtam tőle.
- Hé... Chris már elmesélte az igazat? Tudod... - ismét közelebb húzódott hozzám. Ezúttal kíváncsian néztem el felé. Mégis miről kellett volna tudnom? Nem állt össze a kép. Egyelőre. Ám ő folytatta.
- Nem is volt a barátom... de azért lefeküdt velem. Olyan aranyos volt... úgy szeretem... - kezdett el áradozni. Két dolog csapta meg a fülem. Az első, hogy nem is voltak együtt. A másik, hogy lefeküdt vele. Felé fordultam. Az arcomról nem lehetett leolvasni semmit.
- Hogy mondtad? Mégis... mikor? - próbáltam higgadt maradni. Jun csak röhögött, ami viszont kezdett felhúzni. Felálltam és úgy léptem vissza hozzá, majd kaptam el a ruhát a nyakánál.
- Beszélj! Miről zagyválsz itt nekem?! – hangom erősen csengett, kicsit megszorítottam a ruháját, amit fogtam.
- Nyugi van... és csak annyi, amit mondtam... át lettél vágva, Kevin-fiú. Nagyon csúnyán, azt hiszem… de ne bánkódj emiatt… - vigyorgott. Meg is ütöttem volna, ha Chris nem lép be az ajtón. Azonnal odakaptam a tekintetem. A párom rögtön levágta, hogy valami nem stimmel, így bizonytalanul lépett oda hozzánk.
- Sziasztok... - tekintete Junra tévedt, akit végre elengedtem. Kimásztam az asztal mögül és úgy indultam el kifelé.
- Csá - mérges voltam rá. Úgy éreztem, elárult és megszégyenített - További szép estét. Kettesben hagylak a... szövetségeseddel. Vagy... nekem mindegy, mik vagytok. Csak hagyj békén innentől... - nem néztem rá. Chris elkapta a karom, de kirántottam a fogságából.
- Miről beszélsz, Kev? - eleresztett, de utánam fordult - Hallgass meg, kérlek! – összerakta a dolgokat. Rájött, hogy Jun mondott nekem valamit. Valami olyat, amit nem kellett volna, hisz nem borultam volna ennyire ki. Nem akartam, hogy teletömje a fejem mindenféle fura magyarázattal.
- Nem érdekel, ezúttal milyen fedő sztorit találsz ki... csak... hagyj békén. Ne keress többet... - ott hagytam.
Ami a legjobban fájt, az az volt, hogy nem jött utánam. Talán nem is akarta megmagyarázni ezt az egészet. Talán tényleg csak egy játékszer voltam, akin jól szórakozott, akivel lefeküdt párszor és ennyi. Ez viszont fájt. Nagyon.
Aznap este semmit nem aludtam. Forgolódtam az ágyamban és folyamatosan a telefonom kijelzőjét bámultam. Azt vártam, hogy egyszer megcsörren és Chris neve jelenik meg. A hívás nem érkezett meg.
Nem tudtam, de aznap este Jun és Chris hajnalig ott maradtak a szórakozóhelyen. Átbeszélgették az éjszakát és Jun mindenféle baromsággal tömte tele Chris fejét. Chris utánam akart jönni, amikor leléptem, de Jun nem engedte.
Jun egy igen befolyásos ember volt, akinek Chrisen kívül nem volt senkije. Talán ezért ragaszkodott hozzá annyira. Mert azt nem hittem el, hogy szereti Christ.
-------------------------------------------------------------------
Elveszítettem. Lassan, de biztosan tudatosult bennem. Az után az este után nem beszéltünk többet. Nem hívott, nem keresett. A színházban pedig, mint két kolléga, úgy viselkedtünk egymással. A szívem majd' megszakadt. Nem érhettem hozzá, nem csókolhattam meg, nem mondhattam neki, hogy szeretem. Pedig már képes lettem volna rá, hogy kimondjam.
A napok teltek. Chris nem jött dolgozni, sem pedig a mennyasszonya. Akárhányszor belegondoltam, hogy ők ketten együtt vannak, tervezgetik az esküvőt, vagy bármit, a szívem összeszorult. Nem bírtam semmire sem koncentrálni, úgy igazán. Csak azt akartam, hogy Chris velem legyen.
Ahogy otthon rendezgettem a postát, beleakadt a kezem valamibe, amibe talán nem kellett volna. Egy ismeretlennek vélt borítékot emeltem fel. Hamar belém hasított a felismerés: ez nem levél, hanem egy meghívó. Kibontottam. A meghívó Christopher Harper és Pallai Tímea esküvőjére szólt. Ám volt mellette még valamit. Egy kis papírka, amin Chris kézírásával a következő szerepelt:
"Ha eljössz, eljössz, ha nem, nem. Chris."
Ezek a szavak még inkább elkeserítettek. Ledobtam az asztalra a meghívóval együtt, majd dühömben a földre söpörtem mindent, ami ott volt. Tehetetlennek éreztem magam.
- Ezt nem teheted, Chris...! - a fejemet fogva guggoltam le. Ki voltam borulva és ismét elkapott a sírás.
Egyszer sírtam Chris előtt. Akkor, mikor az állítólagos barátja, Jun rámászott a színházban. Az öltözőben, a szemem láttára. Akkor tudatosult bennem, hogy én őt szeretem. Könnyes szemekkel adtam Chris tudtára, hogy engem kellene szeretnie, nem pedig Junt.
Szánalmasnak éreztem magam. Pont, mint most.
A színházi próbákat egyre keservesebb volt végigélni. Christina folyamatosan kiabált velem, amiért nem végeztem úgy a munkámat, ahogyan azt elvárta. A dorgálásából viszont semmit nem fogtam fel. Nem érdekelt semmi.
- Kevin! Már megint elrontottad! Kezdjük elölről az egész jelenetet! MOST! - elnéztem felé, majd egy sóhajjal ismét a helyemre álltam.
A jelenetet újra, meg újra el kellett próbálni, mígnem Christina feladta. Hazaküldött. Azt mondta, amíg nem vagyok képes azt csinálni, amit ő mond, ne is kerüljek a szeme elé.
Otthon folyamatosan Chris járt az eszembe. Néha eszembe jutott a színház is, meg hogy hogy haladhatnak a többiek, de nem éreztem elég késztetést arra, hogy bemenjek. Úgy véltem, hogy nem tudom végigcsinálni.
Teljesen elhagytam magam. Nem is igazán ettem. A lakás úszott a porban, a mosatlan edények már majd’ kifolytak a mosogatóból. Nem érdekelt. Az sem, amikor Thalia jelent meg a házban. Én épp a nappaliban ültem és a hol a meghívót néztem, hol pedig Chris üzenetét. De sírni már nem tudtam.
- Kev... - kezdett bele az unokatestvérem, de hamar belátta, hogy velem ma nem fog beszélni. Kicsit rendet rakott körülöttem, mielőtt elment volna. Én pedig eldőltem a kanapén, a papírokkal együtt és hagytam, hogy gondolataim tovább cikázzanak a fejemben.
Csak napokkal később jöttem rá, hogy amit csinálok, az mondhatni, önpusztítás. Végre bementem a színházba. Fogalmam sem volt, hány nap telt el, vagy hogy Christina egyáltalán még akar-e látni a Miss Saigon-ban. De gondoltam, egy próbát mindenképp megér. Valamivel soványabban léptem be a munkahelyemre, viszont a kinézetem ápolt volt. Sokkal jobban néztem ki, mint amikor Thalia megjelent nálam. Odabent mindenki pakolászott, Christina boldog volt. Nem értettem, miért.
- Na, emberek! Igyekezzünk! Mindenki menjen haza! Készüljön Chris és Timi esküvőjére! Ma csak nem fogunk tán dolgozni?! - a szavakra megálltam. Christina azonnal elnézett felém és igencsak meglepődött.
Tőlem annyira futotta, hogy megemeltem az egyik kezem és intettem neki.
- Te is betévedtél végre, Kevin? Ma nem lesz próba. A helyedet pedig Marcus vette át - bökött el az említett színész társam felé. Egy sóhajjal biccentettem neki.
- Rendben... segítek összepakolni - a hangom kissé rekedtes volt, amin én magam is meglepődtem. Szó nélkül léptem fel a színpadra és láttam neki a pakolásnak. Volt még ott néhány kellék, amit Victoria nem pakolt el.
Christina egy ideig még nézett, majd egy sóhajjal megrázta a fejét.
A kezembe akadt egy kellék, amit az egyik előadáson Chris használt. A szemeim összeszűkültek és ismét elfogott a fájdalom. A szívem egyszerűen összeszorult.
Tehát ma lesz az esküvő? Ennyi nap eltelt volna? És nekem még csak fel se tűnt? Ilyesmik futottak át az agyamon. A szívem mélyén látni akartam Christ. Látni, de nem Tímea oldalán. Azon kezdtem gondolkodni, hogyha elmennék, meg tudnám-e állítani az esküvőt... képes lennék rá? Ott, mindenki előtt? Hisz még saját magamnak is rohadtul nehéz bevallanom, hogy Őt szeretem! Egy férfit! Végül arra jutottam, hogy nem megyek el.
A körülöttem levők lassan elszállingóztak. Mire én feleszméltem, már csak Christina volt ott, felöltözve. Rám emelte a tekintetét, amiből aggódást tudtam kiolvasni. Egy ideig néztük egymást, majd leraktam a kelléket a helyére. Nem szóltam semmit, csak elhaladtam a nő mellett. Hazafelé indultam.
Otthon a tv-t kezdtem el kapcsolgatni. Próbáltam elterelni a gondolataim, de képtelen voltam rá. Csak Chris aranyos arca, szőke haja, sárgás szemei lebegtek a szemem előtt és a mosolya… ami mindig melegséggel, boldogsággal töltött el.
Aztán az egyik adón viszont láttam Őt. Ledermedtem, a kezem is megremegett. Az esküvőt a tv-ben is mutatták, egyenesen élőben. Valószínűleg Tímea édesapja intézte így a dolgokat, hisz nem volt titok, hogy ők bizony pénzesek. Gazdagok, akik bármit és bárkit megkaphatnak.
Hiába akartam elkapcsolni, a kezem nem mozdult. Csak néztem a képernyőt. Egy pillanatra sem tudtam elszakítani Róla a tekintetem.
Rövidesen megjelent Timi, gyönyörű esküvői ruhában. A kamera azonnal felé fordult, elterelve a vendégek - legalábbis a tv nézők - figyelmét a vőlegényről. A lány boldog mosollyal lépett végül a férfi mellé, akit annyira szeretett. A pap feléjük fordult és belekezdett a szokásosnak nem mondható szertartásba.
Timi ezúttal sem hagyta ki, hogy ne kerüljön a figyelem középpontjába. Amikor a pap belekezdett volna az "akarod-e az itt megjelent..." kezdetű szövegbe, a lány felemelte az egyik kezét és Chris felé fordult félig a felsőtestével.
- Lelkünk tiszta szerelmével oltár elé megyünk, hogy egymásnak hűségesküt tegyünk. S ha szerelmünk lángja parázzsá csitulna, gyermekünk szemében újra, s újra lobogna - láthatólag Chris is meglepődött, szemei tágra nyíltak. Nem számított ilyesmire. Igazából nem tudta, hogy viselkedjen - Mondj igent, s tedd rá életed, hogy szavad szent, amíg a sír eltemet...
Az én kezem viszont ökölbeszorult. Még hogy tiszta szerelem... még hogy hűségeskü. Ezt pont Christől várja el?! Vagyis... a gondolataimat megállította Chris válasza.
- Igen - egy hosszú pillanatra egybeolvadt a tekintete Timiével, majd sóhajtott egyet. Gondolta, itt az ideje előszednie a színészi tehetségét és valami szöveget, hogy ne okozzon csalódást a... mennyasszonyának. Rövidesen megszólalt, bár sokkal rövidebb monológ jött a szájára - Feladok érted mindent... leszel cserébe Te a mindenem? - hasonló volt, mégis teljesen más, mint amit Tímea mondott. A lány mosolygott.
- Igen! - sokkal vidámabban csengett a válasza, mint Chrisnek. Ez talán csak nekem tűnt fel. De az is lehet, hogy bebeszéltem magamnak. Pillanatokkal később Chris halványan elmosolyodott. A pap rövidesen megszólalt, szintén egy mosoly bujkált a szája szélén.
- Mi lehet csodálatosabb érzés két lélek számára, mint hogy kötelékük egy életre szól? Most pedig, a gyűrűket... - a pap elnézett oldalra, a két tanúra.
Nem vártam tovább. Nem bírtam tovább nézni... a csókjukat sem akartam látni. Kikapcsoltam a tv-t, majd a távirányítót is eldobtam a tv felé. Ám nem találtam el.
Pillanatokkal később már felhúzott lábaimat karoltam és eltakartam az arcomat. Úgy éreztem, nem tudom feldolgozni ezt a szakítást. Legfőképp azt, hogy Ő túllépett rajtam.
Christopher és Timi még aznap este elmentek nászútra. Nem tudtam, hova mennek. Nem is érdekelt - ezt hazudtam magamnak. Miután kikapcsoltam a tv-t, az alkoholhoz nyúltam. Muszáj volt elvonni a figyelmemet valamivel és nem volt jobb ötletem.
Az alkohol tompította az agyam. De a gondolkodás nemhogy nem maradt abba, de még jobban elkezdtem agyalni. A kezem ügyébe akadt a telefon és pillanatok alatt kerestem ki Chris nevét. Egy ideig a hívás gombot néztem, de a szemeimet hamar eláztatták a könnyek. Minek hívtam volna fel? Hogy részegen szerelmet valljak neki telefonban, miközben neki már felesége van? Mi értelme lett volna? A telefon a sarokban landolt, apró darabokban.
Felálltam és tántorogva, de eljutottam az ajtóig. Felkaptam magamra a kabátomat és úgy léptem ki végül az utcára. Még a ház ajtaját is elfelejtettem kulcsra zárni. Egyszerűen hidegen hagyott... fontosabb dolgom is volt annál, mint hogy bezárjak egy ajtót.
Elindultam. Először nem tudtam, hova menjek. Jun kezdett motoszkálni a fejemben, jobban mondva a szavai, amiket a fejemhez vágott. Talán olyan szavak is eszembe jutottak, amiket csak én képzeltem oda. Ezernyi gondolat futott végig az agyamon, szinte percenként.
Lehet, hogy csak percekig, de lehet, hogy órákig bolyongtam a városban, céltalanul. Végül eljutottam Jun házáig. Akkor jöttem rá, hogy ott vagyok, amikor a szemem végigsiklott a névtáblán: "Jun Serizawa". A szemem is összevontam, majd szó szerint nekiestem az ajtónak. Nem álltam biztosan a két lábamon.
Jun, hallva a dörömbölést, azonnal felállt a konyha asztaltól. Épp vacsorázott. Végül ajtót nyitott nekem, én pedig tehetetlenül borultam a karjaiba.
- Kevin?! Te meg mi a...? - kezdett bele, mire én felpillantottam rá. Megfogtam a karjait, úgy próbáltam visszanyerni az egyensúlyom.
- Jun... - aztán hirtelen elsötétült előttem a világ.
Másnap reggel a kanapén ébredtem, Jun lakásában. A férfi mellettem ült, épp a reggeli kávéját iszogatta, meg újságot olvasott. Egy pillanatra megijedtem. Egyrészt, mert nem tudtam, hogy kerültem oda hozzá. Másfelől, nem tudtam, csinált-e velem valamit... tekintve, hogy a férfiakat szerette.
- Hát felébredtél? - emelte rám a tekintetét, egy halvány mosollyal, miközben lerakta az újságot és kávés csészét is az asztalra.
- Aha... - ültem fel és azonnal a fejemhez kaptam. Iszonyatosan fájt. Szép lassan kezdett minden emlék visszaszivárogni a fejembe.
- Kérsz valamit? Teát? Vagy lezuhanyozol? Rosszul nézel ki... - nem tudom, hogy valóban aggódott-e értem. Megráztam a fejem.
- Nem kell semmi... hogy kerültem ide?
- Egyszer csak beállítottál. Aztán a karjaimba omlottál, mígnem elájultál... vagy elaludtál. Végül is, ez egy részegnél nem is meglepő reakció. - tekintetét az enyémbe fúrta. Volt benne valami furcsa. Valami komoly - Láttad az esküvőt? - a kérdésre, mintha mellbe csaptak volna.
Félrenéztem, kissé üveges tekintettel. Nem mondtam semmit. Viszont a hallgatásom felért egy válasszal. Sóhajtott.
- Ha szereted, miért szakítottál vele? - ez a kérdés elég volt ahhoz, hogy feldühítsen. Rögtön ráemeltem szikrázó tekintetem.
- Komolyan kérdezed?! Hisz átvágott... megcsalt... Veled! Nem is szeretett engem... soha... - határozott volt a tekintetem és a hangom is.
- Mi? Miért hiszed, hogy nem szeretett? - az ő hangja szintén határozottan csengett. Kezdett elbizonytalanítani. Egy ideig néztem, majd lehajtottam a fejem.
- Nem jött utánam... nem magyarázta meg, hogy mi volt ez az egész... nem hívott... nem keresett... csak elfogadta, hogy azt mondtam, vége. Ez elég ok arra, hogy azt higgyem, nem szeret, igaz? - nem néztem fel. A kezeimre pillantottam.
Jun átült mellém és karjait körém fonta hirtelen. Gyengén ellenkezni kezdtem, végül a mellkasára borultam és átöleltem. Féltem tőle, ugyan akkor olyan védelmezőn ölelt...
- Figyelj... Chris egy nehéz eset. Viszont téged szeret. Az egy dolog, hogy elvette azt a nőt... - a hátamat kezdte simogatni.
- Miért vagy ebben olyan biztos? - nem néztem fel.
- Ismerem Christ, évek óta. Velem sem önhatalmúlag feküdt le... mondhatni, kényszerítettem rá... - talán nem volt a legjobb ötlet ez a vallomás. Hirtelen elszakadtam tőle és lekevertem neki egy pofont. Nagyot csattant. Dühös voltam.
Jun nem tűnt annyira meglepettnek, valószínűleg számított erre a reakciómra.
- Tehát miattad szakítottam vele?! - elkaptam a nyakánál a ruhát és erőszakosan vontam magamhoz. Ő megfogta a csuklómat.
- Csigavér, Kev... az csakis a te hibád, a te bűnöd, hogy szakítottál vele - a kezemet sikerült leszednie magáról. Erősebb volt, én meg tehetetlen ebben a helyzetben. Felálltam és úgy léptem hátrébb.
- Nem... nem mondhatod komolyan, hogy a semmiért küldtem el... - megráztam a fejem, majd az ajtó felé indultam - Meg kell találnom... bárhol is van... – agyalni kezdtem.
Jun utánam lépett és elkapta a karom, majd maga felé fordított.
- Már késő... összeházasodott azzal a nővel. Felejtsd el... ne akard, hogy hülyét csináljon magából
A szavai hidegen hagytak, ugyan akkor valahol igaza volt. Mégsem tudtam ezzel törődni. Kirántottam a karom az ujjai közül és ott hagytam.
Jun végül feladta és hagyta, hogy elmenjek. Viszont írt egy sms-t Chrisnek, amiről fogalmam sem volt.
"Kevin szeret Téged. Átgondoltad te, mit csinálsz?"
Nem tudom, miért tette, hisz le akart beszélni Chrisről. Talán látta rajtam, hogy tényleg bánt ez az egész. Az, hogy Chris mással van... és nem velem.
Kifogytam az ötletekből. Kezdtem elhinni, hogy Junnak igaza van. Fel kell adnom. Chris már házas ember, normális életet élhet egy nővel, nem pedig egy férfival. Biológiailag ez így volt helyes. Így kellett lennie.
Chris és Timi épp a nászutas lakosztályban voltak. A lány, aki immár feleség volt, az ágyban feküdt. Már órákkal ezelőtt elaludt, hisz Chris kimerítette kicsit. A szőke fiú viszont az erkélyen állt, egy szál köntösben. A semmibe révedt a tekintete. Gondolkodott. Hogy kin? Rajtam. Egy sóhajjal belépett vissza a szobába. Tekintete azonnal az alvó Tímeára tévedt. Egy ideig nézte a lányt, közelebb is lépett hozzá. Kezdte elhinni, hogy "jó helyen" van. A telefonjára tévedt egy idő után a tekintete. Meglepve tapasztalta, hogy van egy sms-e, amit még nem olvasott, így magához is vette a mobilt, majd megnézte. Jun neve láttán szem forgatva félrenézett, de kíváncsisága nagyobb volt. Az üzenet szövegére nem kicsit lepődött meg. Az arca fokozatosan változott át, arca is kissé elfehéredett a felismeréstől. Tekintete az üzenet szövege és Timi között váltakozott.
Azonnal beszélni akart Junnal. Kiment vissza az erkélyre és rögtön megnyomta a hívás gombot. Jun készségesen szóba állt vele és mindent elmondott. Azt, hogy nála jártam és azt is, hogy ki voltam borulva. Chrisnek nem kellett több. Ekkor jutott el a tudatáig, hogy mit tett. Az, hogy mit tettem. De legfőképp az, hogy mit tettünk egymással.
Hazamentem. Gyengének éreztem magam. Lelkileg. Az is voltam. Rettentően gyenge és szánalmas. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy véget vetek mindennek... de a fáradság győzött. A nappaliban aludtam el, a kanapéra dőlve, miközben egy Chrisről készült fotót öleltem magamhoz.
Másnap a reggeli kávémat kavargattam a konyha asztalnál. Eléggé leamortizált állapotban. Nem voltam jól. Úgy viselkedtem, mint valami élőholt… én magam is meglepődtem, mikor belenéztem a tükörbe, felkelés után.
Aztán csengettek. Lomhán emeltem fel a fejem. Pillanatokkal később újra csengettek. Ekkor már tudatosult bennem, hogy vendégem jött. Felálltam, ott hagytam a kávét és úgy indultam az ajtóhoz. Azt hittem, Thalia jött, de rájöttem, hogy van kulcsa. Tehát minden bizonnyal nem csengetne. Az anyámék meg sosem látogattak meg, főleg nem bejelentés nélkül. Nem tudtam, mire számítsak. A kilincset végül lenyomtam és kinyitottam az ajtót.
Nem kicsit lepődtem meg, mikor Christ pillantottam meg az ajtóban. Chris szemmel követhetetlen módon kapta el a vállaimat és rántott magához, hogy a karjaiban kössek ki. Mint egy kisfiút, úgy ölelt, szorított magához, mintha sosem akarna elereszteni. A szívem pillanatok alatt gyorsult fel, hevesen kalapált, mintha ki akarna szakadni a helyéről.
A meglepettségből felocsúdva visszaöleltem, bár elég bizonytalanul. Nem értettem semmit. Neki nászúton kellene lennie Timivel, nem? Ez volt az első gondolatom. Viszont iszonyatosan boldog voltam. Engem ölelt… és nem pedig azt a nőt.
- Chris...? Te mégis mit...? - próbáltam eltolni magamtól, hogy láthassam az arcát. Ám ő nem akart beszélgetni velem. Lazított az ölelésen, de csak annyira, hogy az egyik kezét a tarkómra csúsztathassa, a másik keze a derekamon pihent. Magához vont. Ajkai az enyémre tapadtak és pillanatok múlva a nyelve találkozott az enyémmel. Csókolt, mint még soha. Vadul, mégis szenvedélyesen. Lassan, mégis hevesen. A szemeim lehunyva viszonoztam. Görcsösen öleltem végül magamhoz. Nem akartam elengedni. Soha.
-------------------------------------------------------------------
Aznap reggel Chris ott hagyta a nászutas lakosztályt, Timivel együtt, aki még édesen aludt. Az ágy melletti asztalon egy boríték hevert, rajta pedig Chris gyűrűje. A levél a következőket tartalmazta:
"Ne haragudj, rettentő nagy hülyeséget csináltam. Nem lehetek veled. Te jobbat érdemelsz nálam. Nekem viszont Kevin kell, akit jól ismersz... Őt szeretem. Talán ő is jobbat érdemel nálam, de én nem tudom őt elfelejteni. Chris."
Ezután összecsomagolta a ruháit, cuccait és indult haza. Hozzám.
-------------------------------------------------------------------
Úgy éreztem, vissza kaptam egy darabot az életemből. Mégpedig a legfontosabbat. A szívem szilánkjait ez a fiú ragasztotta ismét össze. Az, aki széttörte.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia, Salome!
Ami a leírásokat illeti... pont a tájleírásokkal van mindig bajom. Mivel nem tudom magam olyan szépen kifejezni, inkább csak szavakat dobálok egymás mellé, így ezeket mindig kihagyom. Meg... ismerem magam. Egy történetben én mindig átugrom a leírásokat, főleg, ha fél oldalon keresztül van jellemezve egy helyszín. A dalt mindjárt meghallgatom ^^