*a levél épp aznap érkezik meg a Treadway-ház postaládájába, amikor Jun öngyilkos... hm*

Kedves Chris!

Amikor a kezedben tartod ezt a levelet, én már nem élek (feltéve, ha minden a terveim szerint alakult). Először is, nagyon hálás vagyok, amiért mindvégig mellettem álltál. Tudod, te voltál az egyetlen, aki végig hitt bennem. Szeretném ezt hinni. Te voltál, aki mindig támogatott és próbált összeszedni, amikor én már feladtam. Bár, ezúttal azt hiszem, a te kitartásod is kevés volt... feladtam. Gyáva mód úgy döntöttem, elmenekülök. Az élet szép, jó móka, de csak egy ideig. Végeztem. Úgyis mindig csak fájdalmat okozok mindenkinek, a boldogság pedig már rég elpártolt tőlem. Valahol nem bánom, hogy vége.

Hogy miért? Nem okozok gondot Neked, meg a barátodnak, Kevinnek... nem teszem tönkre Eisaku és Misaki életét, nem idegesítem többé a bátyámat, Takumit... nem teszek meggondolatlan dolgokat Yuu-val. Azaz, nem vagyok senkinek sem a terhére. Igazából... nem tudom, hogyan is jutottam oda, ahova. Sorra követtem el a hibákat, amik idevezettek. Először is az, hogy elhagytam Eisakut. Szerettem, csak gyáva mód úgy döntöttem, hogy jobb, ha nem szeret senki és én sem szeretek senkit. Ei rengeteget szenvedett miattam, de ő még a szüleimmel is képes volt szembeszállni. Takumi viszont egyszer megütötte... ott döntöttem úgy, hogy nekem nincs többé családom. Ezután nem sokkal elhagytam Eit és elkezdtem kavarni egy másik fiúval, Yoruval. Párszor lefeküdtünk, de semmiféle érzelmi kötelék nem fűzött minket egymáshoz. Tudta, mi történt velem annak idején és Eisakuról is rengeteget meséltem.
Egy nap pedig megláttam Eit... Misakival. Akkor még nem tudtam, hogy ki is ő. Csak az járt a fejemben, hogy minél előbb vissza kell kapnom Eit, mert nem bírom nélküle. Ő volt az, aki szeretett... és én is csak őt szerettem. Ekkor követtem el a legnagyobb hibákat... Misakit el akartam űzni Ei mellől, arra számítva, hogy így Ei visszajön hozzám. Ehelyett sikerült még jobban megutáltatnom magam vele. Velük.
Aztán jöttél Te, meg a terved. Belementem, addig sem gondoltam legalább Eisakura. Amíg azt játszottam, hogy a barátod vagyok, sikerült kiszeretnem Eiből. De arra még én sem számítottam, hogy belédszeretek. Nem így terveztem.
Egyik reménytelen szerelemből a másikba estem, ami se nekem, se neked nem volt túl jó. És mindennek a tetejében képes voltam rajtad behajtani az idézőjeles jutalmamat. Pedig már... Kevinnel voltál. És ha ez nem lenne elég, majdnem tönkre is tettem azt, amit sikerült felépítened vele. Én meg az a rohadt nagy szám... meg az alkohol. Istenem, komolyan... kicsit meggyűlöltem magam. Aztán közöltem veled, hogy itt a vége, nincs közünk egymáshoz. De te még akkor is kitartottál mellettem. Köszönöm. Nagyon hálás vagyok érte. Rajtad kívül... senki nem maradt volna mellettem.
Próbáltam jóvátenni a hibáimat. Bocsánatot kértem Misakitól és Eisakutól is, de... nem is csodálkoztam a reakciókon. Egyrészt, én sem hittem volna magamnak. Másfelől... meg is érdemeltem mindent, amit a tetteimért cserébe kaptam. Takumi is megjelent a suliban, így az életkedvem rohamosan csökkenni kezdett. Tudtam, hogy nem csak engem, hanem Eiéket is bántani fogja. Még ha nem is tettekkel, de szavakkal. Próbáltam leállítani, de nem ment. Én... ehhez gyenge vagyok. Tudod, fizikailag lehet erősebb vagyok, de lelkileg nagyon gyenge. Eitől kaptam egy kisebb fejmosást is, hogy nem kellene így viselkednem. Nem értettem, hirtelen miért kedves velem. Ám ettől sem lettem "erősebb". Már azon voltam, hogy elköltözök egy másik városba, távol mindentől. ...
Talán nem is meséltem, de hozzám költözött egy fiú. 16 éves és az André Blaise Émile Victorien Maximilian François Sardou de Chateaubriand nevet viseli. Igen, megtanultam. De igazából én Yuu-nak kezdtem szólítani, mert az rövid, egyszerű és könnyen megjegyezhető. A háborúban elvesztette a szüleit és amíg mi egy osztálykiránduláson voltunk, egyszerűen besétált a lakásomba. Nem bántam. Végre úgy éreztem, nem leszek többé magányos. Mindig lesz velem valaki... akivel beszélhetek, akit megölelhetek. Nem, akkor még nem éreztem iránta semmit. Ez bizonyítja az is, hogy egy adandó alkalommal... hát, lefeküdtem Eivel. Én magam sem tudom, hogyan történhetett meg. Elkezdtünk beszélgetni... kettőnkről. A régi időkről, a kapcsolatunkról. A "miért"ekről. Aztán megcsókoltam. A többi jött magától... nem bírtam leállni, Ei pedig hagyta. Lehet, azért, mert ő is akarta, de az is lehet, hogy csak nem mert ellenkezni. Hisz mindenki ismer már, nem? Egy idióta vagyok, aki csak erőszakoskodni tud másokkal. Misaki ránk nyitott. Gondolhatod... azt hittem, már akkor megölöm magam. Még egy ekkora baromságot csinálni. Elment az eszem!
Később Yuu-t is elszakították tőlem. Illetve Takumi. Tele is tömte mindenfélével Yuu fejét. Tény, az igazat mondta el neki, amiről... nem akartam, hogy tudjon. Nem akartam, hogy ő is elmeneküljön előlem. De szép lassan beleszerettem, azaz kiszerettem belőled, Chris. Viszont Yuunak sosem akartam elmondani. Valahogy tudtam, hogy semmi jó nem származhat belőle. ... Már nem volt semmi sem a régi. Én pedig nem bírtam... képtelen voltam tovább küzdeni.

Ez a búcsúlevelem, Chris. Bár gondolom, rájöttél, hisz az első mondatban már leírtam. Sajnálom, hogy feladtam. Szánalmas alak vagyok... De köszönöm, hogy kitartottál mellettem. Igazán jóbarátom voltál. Az egyetlen. Az örök. Vigyázz magadra, jó? És persze Kevinre. Ha egyszer elég bátor leszel, meséld el neki, mi a titkod. Tudom, hogy meg fogja érteni és nem fogja leharapni a fejed. Hiszen szeret téged. Ahogy én szerettelek. Ahogy én szerettem Eit... és ahogy szeretem Yuut, még halálomban is.

Ég veled. Most búcsúzom Tőled, Tőletek... de legfőképp az Élettől búcsúzom.

Jun Serizawa

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés