|
"Kampány a boldogságért"
Eliffe 2014.11.03. 16:24
Kezdtem aggódni Satomi miatt. Lehet, én vagyok az egyik amolyan "isten", aki az ő életét egyengeti és olykor megnehezíti, de kezdtem úgy érezni, több rosszat kap tőlem, mint jót. Beszélni akartam vele. Feltúrtam érte az egész álomvilágot, mire megtaláltam. Rajta kívül most nem volt senki a környéken, valósínűleg az én kívánságomra, hisz ezt a világot most én alakítom. Ez az én képzeletem.
Végigmértem, ahogy az ágyon, jobban mondva az ágyamon ült és a kezében az egyik mangámat forgatta. Eleinte nem tudtam, hogyan szólítsam meg. Lehet, belőlem született, de sokkal feljebb valónak éreztem Őt magamnál. Satomi... nem titok, hogy ő az egyik kedvencem. Csak tudnám, akkor miért okozok neki folyton fájdalmat és nehézségeket! Amíg ezen zsörtölődtem, ő felpillantott a manga lapjai mögül és rám szegezte a tekintetét. Nem látszott szomorúnak, sőt. Rögtön elmosolyodott, ahogy megpillantott engem.
- Uhm... - Ennél többet nem tudtam elsőnek kinyögni, de ő megszólal.
- Mirai-chan... beszélni szerettél volna velem, igaz? Itt vagyok. Valami baj van? - A mangát gondosan összezárta, majd lerakta maga mellé az ágyra. Mellesleg a Vampire Knight manga gyűjteményem legújabb darabja volt az. Satomi felismerte a benne levő Kanamét és rögtön párhuzamot vont a mi Kanaménkkal, de nem tette szóvá. Végül is, nem csoda, ha ismeri a többieket, akik szintén belőlem születtek (az más kérdés, hogy a külsejüket végül is máshonnan kölcsönzöm).
- Baj? Az... nincs. Vagyis van. - Sóhajtottam, majd odaléptem hozzá. Követett a tekintetével, de mivel nem tudta, mire készülök, így ellenkezni sem volt ideje, átkaroltam és úgy huppantam le mellé az ágyra.
- Mirai-chan...? - Nézett le rám, majd körém fonta a karjait, én pedig megszólaltam.
- Sajnálom! Annyi mindenen mész keresztül miattunk... pedig szeretünk! - Csak nem úgy jön ki a lépés, ahogyan kéne. Először Aoi, aztán Azana... - Egyetlen egy jó dolgot sikerült adnunk neked, az pedig Sakuya. - Azt is hozzátenném, hogy ez a puszta véletlen műve volt, hisz még szerelmet sem terveztünk az Imperishable Night nevezetű szerepjátékba. De Sakuya aranyos volt, elkezdte Satomit védeni, a testvére pedig rábeszélte, hogy lépjen valamit. Igen, így történt.
Satomi eléggé meglepődött a szavaimra, eleinte nem is tudta, mit reagáljon. Nem haragudott rám, éreztem az öleléséből. Kis idő után pedig megsimogatta a fejem.
- Nincs miért aggódnod, Mirai. Tudom, hogy minden okkal történik. Lehet, most sok rossz dolog történik velem, velünk, de... talán a vége szép lesz, nem? Oké, talán a csapatomat már nem igazán lehet megmenteni vagy összekovácsolni, de... ezen kívül még történhetnek jó dolgok. - Olyan optimista! Felpillantottam rá és úgy kezdtem figyelni.
- Nehéz elhinni, hogy ennyire pozitív vagy... és jólelkű. Bár... - Elgondolkodtam. - ...nem kéne meglepődnöm, én alkottalak ilyennek. - Nevettem fel a végén egy kicsit, majd visszabújtam az ölelésébe. Satomi viszonozta azt és csendesen mosolygott közben.
- Ühm, na igen. Mondjuk nem bánom, hogy ilyennek alkottál. Jobb, mintha olyan lennék, mint a fővezér... olyan kegyetlen és hataloméhes nem akarok soha lenni. - Vont vállat alig láthatóan, én meg tovább ölelgettem.
- Olyan sose leszel, nyugi! - Mosolyogtam rá, mire ő visszamosolygott rám. Végeredményben nem haragudott rám, csak én magamra. Mindenesetre, úgy voltam vele, hogy igyekszek több pozitív dolgot vinni az életébe, hisz ha valaki, hát Satomi Riou megérdemli!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés