Smile ~You and Me~ modul

 

SMILE ~ YOU & ME ~
 

𝓐z álmok már csak ilyenek. Hívogatóak, káprázatosak, varázslatosak, s egy adott pontig elhisszük, hogy az a valóság. S aztán, nos, rádöbbennünk, hogy amit valóságnak hittünk, az csupán a képzeletünk műve. Ekkor jön az ébredés. Befogadjuk azt, ami valójában ott van: még akkor is, ha olykor az, amit az ébredéssel kapunk, kegyetlen. Ám, mint mindenben, ebben is van valami jó. A valóság nem mindig bizarr. Nem mindig egy horror filmre hasonlító kavalkád. Olykor akadnak olyan pillanatok, amik kiszínesítik a valóságunkat. Az életünket. Ehhez elég egy barát, vagy... egy mosoly.

~.o🌸o.~

 

 
Madárkák
Indulás: 2006-12-21
 

A játékhoz írt történeteink
A játékhoz írt történeteink : Tőlünk, Neked

Tőlünk, Neked

Eliffe  2012.03.07. 15:05


A kastély, amit ugyan nem én birtokoltam, gyönyörűen fel volt díszítve. Az oszlopokra, a lépcső feljárókra lufik voltak kötözve, hogy ne szálljanak el, hisz héliummal fújták fel Amber drága alkalmazottai. Én a konyhában tevékenykedtem egy tortán. Yume lépett oda mellém kíváncsian, majd ujját a csoki mázba nyomta, hogy meg tudja ízlelni.
- Mmm,Yama, ez isteni! – búgta a fülembe, majd pördült a tengelye körül és kisasszézott a nappaliba. Ami engem illet, folytattam a csokoládé torta elkészítését, egészen addig, míg Jenny, a kis 5 éves kislány meg nem zavart, akinek mellesleg egy szavát nem értettem.
- Játssz velem! – makogta nekem franciául, miközben a nyuszi plüssét felém nyújtogatta. A maszatos kezemmel nem akartam hozzányúlni, így csak megráztam a fejem, jelezve, hogy ez most nem fog menni, bármit is akar tőlem. Bár a jelzések egyértelműek voltak. Senkinek sincs a kicsi lányra ideje.
A többiek, úgy, mint Amber, Ryan, Andy és William a nappaliban végezték az utolsó simításokat.
- Mi lenne, ha ezt idetenném? – kérdezte Ryan, a szőke hercegnőtől, kezében a zenelejátszóval. Ame biccentett egyet.
- Jó lesz. Vagy… várj! Tedd inkább ide! – irányította a fiút az ablak melletti, elég nagy üres térre.
- Ide? – és lerakta. Andy türelmesen várt, hisz nem volt feladata. Azon töprengett, vajon az ajándékát hova tette. Kint hagyta volna a bejárat előtt? Akkor az rossz helyen lesz. Aztán hirtelen ötlete támadt.
- Hé, srácok! Mi lenne, ha kiköltöznénk a medence mellé? Ne itt kuksoljunk bent a sötétben! – vigyorgott és Ame egyetértett vele.
- Csodás ötlet! Ryan, nyomás kifelé! – Ryan morgott. Sose volt neki szimpatikus Andy, főleg, mióta Ame és Andy között vibrált a levegő. Bár személyes véleményem szerint ez a vonzalom inkább Amber felől volt esélyesebb… de engem senki se kérdezett.
- Viszem már, viszem… - morogta Ryan, a zenelejátszóval a kezében. Andy is besegített azért, a többi holmit ő hordta ki a medence mellé. Egész hangulatos kis helyet hoztak össze a srácok. Jenny kitalált végre a többiekhez, így Yume mellett ácsorgott. Viktor és az ő kedves családja nem volt konkrétan sehol. Szokásuk az utolsó pillanatban érkezni, ugye. Kicsit szétszórtak. Egy egészen picit.
Thalia, William és Noel civakodása törte meg az idilli hangulatot.
- Bátyám, drágám, tudom, hogy szeretsz, ne hagyj itt! – futott Will Noel után, aki legszívesebben kirohant volna a világból. Az öccse megint nem akart róla leszállni, Lia pedig nem tudta őket kibékíteni.
- Srácok, fejezzétek már be! Legalább ma! Könyörgök! – állt be eléjük és nézett rájuk mérgesen. Noel félrefordította a fejét.
- Jó. Megoldható. – Willre pillantott a szeme sarkából, aki szintén bűnbánóan bólintott. Aztán együtt, édes hármasban mentek a többiekhez, ki, a medencéhez.
- Sziasztok – köszöntek egyszerre, mire a másik három is azonnal reagált.
- Csak, hogy itt vagytok! Bár még Viktorék mindig nincsenek itt, de már nem várhatunk sokáig! Hé… ki megy az…? – mielőtt Amber befejezhette volna a kérdését, Mark jelent meg.
- Hej! Megjöttem. Bocs a késésért. – mindenki ledermedt. Nem hitték, hogy hazajön Párizsból, csak erre az alkalomra. Susie is ekkor jött le az emeletről, most fejezte be a leckéjét. Ame a lelkére kötötte, hogy addig nem jöhet le, míg nincs kész. Ahogy a kicsi szőke meglátta Markot, azonnal elérzékenyült.
- Mark… hát te, itt? – rohant is oda hozzá, Mark pedig ki is tárta a karjait.
- Hol máshol lennék? Nem bírok ki nélküled ennyi időt… - a romantikus jelenet láttán Andy lopva Amberre pillantott, Ryan pedig Andyre. Bizonyára érezte, hogy Andy kit is akar magáénak tudni. Vagy mégse? Az ölelkezés után Mark a többiekre nézett.
- Elhoztam pár haveromat is, ha nem gond. Meg az egyik barátnőmet.
- Barátnő?! – csattant fel Susan, mire a fiú megrázta a fejét és védekezőn felemelte a kezeit.
- Nyugi, nem olyan barátnő! Bár az osztályban ő az egyetlen csaj. Mindegy. Szóval eljöttek ők is. Új bandát is sikerült találnom… és gondoltuk, tartunk egy kis bemutatót, ezen a partin. – az ötletet mindenki támogatta. Az ajtóban megjelentek Mark barátai és a hölgyemény is, aki a Claire névre hallgatott.
- Srácok, a felszerelést rakjátok valahova… oda! Mondjuk. Hosszabbítót meg majd keresek.
- Milyen remek ötleteid vannak – mosolygott Susan, bár Claire-rel sokszor összenéztek. Szikrázott köztük a levegő. Úgy éreztem, hamarosan kirobban a Harmadik Világháború.
Regina előbb érkezett meg, mint Viktorék, ami nem is volt baj. Egy tálca süteménnyel lépett ki a kastélyból.
- Sziasztok! Végre megtaláltalak titeket. Hoztam egy kis… édességet. Gondoltam, nem árt – mosolygott aranyosan, amitől Viktor mindig elolvadt (sokszor mesélte), aztán Yume mellette is termett.
- Szia, jobb lesz, ha ezt le is rakod. A többi közé. – egy mosollyal átvette a tálcát. Yume szeretett segíteni, de nem mindig jött neki össze. Ám ezúttal kicsit ügyesebb volt. – Hozni kellene ki üdítőket és poharakat is, nem? – fordult a többiekhez, de csak Lia reagált rá.
- Jó ötlet. Bemegyek érte. – kicsit örült, hogy távol lehetett Willtől és Noeltől. A konyhába lépve azonnal összetalálkozott a tekintetünk.
- Hello, Lia – köszöntem oda, mire biccentett és a pultnak támaszkodott.
- Ahj… hol találok műanyag poharakat? – én a fejemmel a feje fölött levő polcra böktem. – Áh, köszi. – kivette, ami neki kellett, aztán már ki is viharzott. Az üdítőket Andy intézte, Ame javaslatára, aki az órájára nézett.
- Lassan meg kellene érkezniük, ugye?
- Mármint Viktoréknak? – szólt oda humorosan Ryan, nevetve. – Rájuk ne számíts.
- Dehogy nekik! Nem rájuk gondoltam. Mindegy. Megvan minden? Lufik, enni, innivaló, az ajándékok, a torta… - gondolt végig mindent fejben, aztán leült az első székre, ami az útjába akadt. Regina és Yume léptek oda hozzá.
- Nyugalom, Amber. Mindent remekül megszerveztünk, megcsináltunk, nem lesz baj. – próbálták nyugtatni a hercegnőt, de az idő vészesen fogyott.
- Kiket is küldtünk el Értük? Michelle és Kippei, ugye? Megvan valakinek Michelle száma? Valaki? – nézett körbe, kissé reménytelen ábrázattal. Mindenki a fejét rázta. – Nem mondjátok! Mindjárt sikítok!
Yume felkuncogott, de a szőkének nem volt esélye kérdezősködni, mivel Viktor, a két Sam és Victoria lépett oda közéjük.
- Idetaláltunk! Végre… pedig elég nagy ez a kastély… azt hittem, hamarabb megtaláljuk. He-he – nevetett kényelmetlenül Viktor, majd kezet fogott a srácokkal köszönésképp. A lányoknak pedig odaköszönt. FiúSam a fiúkhoz csatlakozott, próbált velük szót érteni. Örült az időjárásnak, ami ezúttal neki kedvezett, nem volt hideg és nem volt tél se. 3 hónap szabadságra lett száműzve a farkasok világából.
Aztán sms-t kaptam Kippeitől. Mivel nekem megvan a száma, így én fel tudtam volna hívni, de engem senki se kérdezett, meg hát, én a konyha rabja volt reggel 8 óta. Az sms-ben ez állt: „Most megyünk érte, kb. fél óra és ott vagyunk a Kastélynál. Kip” Biccentettem. Még most se voltunk puszi-pajtások, de legalább már szóba álltunk egymással. Nem volt okunk rosszban lenni. A nő, aki miatt folyton háborúztunk, már nem volt jelen. Max, a szívünkben és az emlékeinkben. A tálcával és a tortával léptem ki a medencéhez.
- Kippei üzeni, hogy fél óra és itt vannak. Most már lehet aggódni… - nevettem fel, majd leraktam a tortát az asztalra. A gyertyákat már odabent beletűzködtem. A kistányérok is az asztalon sorakoztak, kicsit megbontva az összképet.
- Jajjajj – Amber ismét nyugtalankodni kezdett. Ryan odalépett hozzá és az arcát kezdte simogatni.
- Ameee, ne aggódj már ennyit. Lesz, ami lesz. Amennyire tudjuk, felejthetetlenné tesszük neki ezt a napot. De majd ő eldönti, hogy sikerül. – a lány bólintott, majd felállt.
A percek elég lassan teltek, mindenki csendben volt. Időközben az ajándékok is lekerültek a torta mellé. Jenny az egyik lufival szórakozott és a plüss nyuszijával, a medence mellett. Egyszer majdnem bele is esett, de Andy szerencsére ura volt a helyzetnek. A fél óra további részében a csajok Hősként kezelték Andyt. Valamivel le kellett kötniük magukat. Így Ryannek is volt alkalma tovább féltékenykedni. Aztán csengettek.
- Megjöttek! – szólalt meg hangosan és egyben legelőször Yume. Mindenki felállt, összegyűltünk a torta mögött és „összebújtunk”, hogy jó kis összképet nyújtsunk. Pillanatokon belül megjelentél Te. Egyik oldaladon Kippei, a másik oldaladon Michelle állt.
- Hát ez meg? – pislogtál nagyokat, nem tudva, hogy mi ez az egész. Kippei sejtelmesen mosolygott, Michelle pedig karba tett kezekkel, vagány csaj módra állt. Valaki megérintette a vállad, mire te meglepve hátrafordultál.
Eliffe karjaiban találtad magad pillanatokon belül (aki végig jelen volt a készülődésben…), aztán mindannyian, egyszerre köszöntöttünk téged, miközben Mark és bandája elkezdte játszani a „Ma van a szülinapom” című dalt:

- BOLDOG 18. SZÜLETÉSNAPOT, YUI!

Több van benned, mint hinnéd!

"Emlékszel arra az estére, amikor megismerkedtünk, és örök barátságot "esküdtünk" a kertetekben? Azt az "esküt" meg is tartottuk, azt hiszem... soha nem esett köztünk egy hangos szó sem, de még csak össze sem zördültünk soha. Sosem felejtem el azt a borzongató érzést, ami elfogott, amikor megmondtad, hogy szeretsz. Egész gyermekkorom magányosan, szeretetre éhesen telt el. Csak most kezdek rájönni, milyen magányos, szeretet után sóvárgó lehetett a szívem. Senki sem törődött velem, senkinek sem voltam fontos. (...) És aztán találkoztam veled. Te nem is tudod, mit jelentett nekem a barátságod. Itt és most szeretném megköszönni, drágám, azt a szívből jövő, forró szeretetet, amit mindig is kaptam tőled."

Lucy Maud Montgomery


 

Ölel „nővéred”, Eliffe

2012.03.04.

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!