Mit tennél, ha egy kollégád váratlanul az ágyába hurcolna és a magáévá tenne? Kiakadnál, nem igaz? Főleg, ha olyan mocskos, csúnya dolgokat művelne veled, amiket nem akarsz. De mi van, ha később megtetszik neked is ez az egész? Ha megszereted őt? Pedig te nem vagy olyan, mint ő. Még egy kicsit se hasonlítasz rá, csak egyszerűen szereted. Azért, mert ő olyan, amilyen. És mert te olyan vagy, amilyen. Nem más. Ennyi az egésznek a lényege. Ez lenne a szerelem, kortól és nemtől független – még ha egy kicsit elcsépelt is ez a kijelentés. De gondolj bele: tényleg így van.
A gondolataimból Chris rázott fel, szó szerint.
- Hé, Kev. Mikor akarsz felkelni, hm? Még reggelit kell nekem csinálnod! - rázogatott kicsit.
Az ágyban feküdtem, a takaró is csak félig volt rajtam. Deréktól lefelé takart.
- Ühm... jó reggelt - dörgöltem meg álmosan a szemem és felnéztem rá. Kíváncsian méregetni kezdte az arcom. Én meg lassan felfogtam a szavait, félresöpörve a kezét.
- Magadnak is tudsz reggelit csinálni, nem kell mindig rám várnod. Nem vagyok a rabszolgád. - ültem végül fel, a takaró pedig a lábaimra csúszott. Sietve utána kaptam és visszahúztam magamra.
- De amit te csinálsz, az sokkal finomabb. - mosolygott rám. A szőke haja kissé rendezetlenül állt a fején, így odanyúltam és megpróbáltam lesimítani.
- Rendelj inkább pizzát.
- Reggelire? Ne szórakozz - fogta meg a kezem, majd inkább közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Sokszor csókolóztunk már, mióta összejöttünk. Annak idején, amikor nap, mint nap a színházban találkoztunk, illetve együtt próbáltunk a különböző színdarabokon, nem gondoltam volna, hogy valaha szerelmes leszek belé. Hisz ő fiú. És én is az vagyok. Rendellenes az, hogy mi ketten együtt vagyunk, mégsem tudnék nélküle élni. Jelenleg.
Persze, amikor letepert, mindent másképp gondoltam. Gyűlöltem, megvetettem és mindenáron el akartam menekülni tőle. Csak később jöttem rá, hogy az érzéseim elől menekülök, nem pedig... előle.
A csókot ő szakította meg, így rápillantottam vágyakozó szemekkel. Lassan átkaroltam a mellkasát és visszadőltem az ágyra, húzva magammal őt is. Tudta, mire vágyom, még csak kimondanom sem kellett.
- Szeretlek, Kevin - elmosolyodtam, majd kezdeményeztem egy csókot. Az egész délelőttöt együtt töltöttük, az ágyban, egymás társaságában. Megszámolni sem tudom, hányszor okoztunk egymásnak örömet.

- Na, mit kérsz reggelire? - már a konyhában voltunk, a nyitott hűtő előtt álltam. Chris csak sunyin elmosolyodott az asztalnál ülve.
- Már nem vagyok éhes. Megkaptam, amire vágytam. - elpirulva néztem felé, bezártam a hűtőajtót is. Pillanatokkal később előtte termettem és az ölébe ültem, átkaroltam a nyakát. Az ölelésem viszonozta, hozzám bújt szorosan. Mindkettőnkön csak egy alsónadrág volt.
Itthon voltunk, nem vártunk vendéget. Egy szombati napon pedig munkába sem kellett mennünk. Értelme nem lett volna felöltözni.

- Mondhatok valamit? - Chris haját cirógattam. A kanapén feküdtünk, egymást karolva. A tv ment, de nem nagyon figyelt rá egyikünk sem.
- Hm? Mondjad. - pillantott rám kíváncsian, mire én belekezdtem a mondandómba egy kis sóhajjal.
- Tudod... nagyon örülök, hogy azon a napon utánam jöttél és nem engedted, hogy elköltözzek.
- Pedig elég komolyan gondoltad... de kellettél nekem. Nem hagyhattam, hogy kisétálj az életemből. És amúgy is megmondtam, nem? Utánad mentem volna, bárhová is mész. - mosolygott, a nyakamhoz bújt.
- Ühm... tudom. De akkor én tényleg utáltalak. Nem tetszett, amit csináltál velem. Persze, alapvetően nem volt bajom sosem a melegekkel. Jó, tudom, te biszex vagy - közöltem, mielőtt megszólalhatott volna. Igen, láttam, hogy nyitja a száját. - Szóval, alapvetően nem volt sosem bajom az ilyesmivel. Simán elnéztem az utcán, ha két fiú... de az, hogy engem is megnéznek, mikor veled vagyok, az... az elején nagyon zavart. Ez szerinted baj? - elgondolkodva meredtem a plafonra. Chris pedig sóhajtott.
- Nem. Neked új volt még ez a helyzet és én el is fogadtam. Rosszul esett, hogy titokban akartad tartani a kapcsolatunkat, de tényleg megértettem. És sosem haragudtam rád emiatt. - egy halvány mosollyal nézett rám. Én abbahagytam a haja simogatását és egy apró puszit leheltem az ajkaira.
- Szeretlek Chris. Az sem érdekel, ha emiatt az apám tényleg kitagad. - a rövid pusziból végül csók lett, amit a kedvesem kezdeményezett. Hosszan, szenvedélyesen.

Lehet, megnéznek minket az utcán, ha kézen fogva sétálunk, vagy ha csókolózunk. De mindenki maga dönti el, kivel van, kit vesz el. Chris szavaival élve: "Semmi közük ahhoz, ki kihez megy hozzá. Ha akarnék, akkor elvehetnék egy kecskét is. Kit érdekel? Ha nekik nem tetszik, akkor ők nem vesznek el kecskét." Talán... egy nap én is kecske leszek?

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés