- Luka! Szedd össze magad! Sietnünk kell, különben lekéssük a vonatot! – mondtam Lukának, aki még felvette a strandlabdát, kék színű papucsát, és egy szalmakalapot kagylókkal díszítve, majd ott termett mellettem az ajtóban.
- Itt is vagyok! – felelte büszkén. Nagy mosollyal az arcán, majd felkapta a jegyeket, és elindultunk a vonathoz. A Nyugati pályaudvarhoz mentünk, ahol – meglepetésemre –nem is volt akkora tömeg.
- Ott a mi vonatunk! – kiáltotta Luka, majd felrohantunk a vonatra, és egy kis idő elteltével, már a Balaton partján heverésztünk.
- Olyan jó, hogy ennyire szép az idő. – törtem meg végül a csendet. – Nem, Luka?
- Dehogynem! – felelte megint széles mosollyal az arcán. – Nincs kedved eljönni velem jégkásázni? Nagyon meleg van itt.
- És ha a vízbe mennénk? – kérdeztem, mivel nem nagyon akartam itt hagyni a parton a cuccunkat, tudom, hogy zárt helyen voltunk, de akkor is.
- Nekem az is megfelel! – majd berohantunk a vízbe.
Nagyon vicces volt, és nagyon élveztem. Lukával dobáltuk a strandlabdát, és egy röplabdát is megpróbáltunk előadni a vízben, ami többé-kevésbé sikerült is… amikor valami hirtelen megragadta a lábam és eltűntem. Mintha csak a föld nyelt volna el.  Luka hirtelen kétségbe esett. Majd megpróbált megkeresni, de csak pár perc volt az egész, mivel az ő lábát is megfogta valami és ő is eltűnt. Később, mikor feleszméltem már az egész történetre emlékeztem. Egy polip szerűség húzott le. És a talaj, avagy homok, tényleg megnyílt a lábam alatt, de nem kíméltek, mivel egy kemény csempére zuhantam, ahol valószínűleg beverhettem a fejem és az eszméletemet vesztettem. Most pedig itt ülök egy kalitkában. Nem… nehogy azt higgyétek, hogy képzelődöm, ez tényleg egy kalitka! És-és! Ott van Luka is! Ő is most „kelt” fel.
- Luka…psszt! Luka! – suttogtam neki. De sajnos rosszul tettem.
- Ha nem szeretnél még egy olyan sebet a fejedre, jobban teszed, ha békén hagyod őt! Nem is tudom, miért kellett neked, Akio elhoznod ezt a lányt is, semmi szükségünk nincs rá! – kiáltotta egy férfi. Fekete öltönyben volt, és lakkcipő volt rajta, az összhatást csak a piros farmernadrágja rontotta el és egy masnis csat a hajában. (Tényleg fiú volt.) Fekete rövid haja volt, és apró szemei, valószínűleg Japán származású lehetett.
- Mert ő keltette a lányt életre! – válaszolt neki egy másik férfi, aki már kicsit furcsábban nézett ki. Neki is fekete haja volt, de macska füleivel, és farka is volt. Ő egy fehér köntöst viselt, mint a tudósok, professzorok, és szemüveget. Ő is japán lehetett.
De nem ez hökkentett meg. Hanem, hogy tudták, hogy Luka csak egy anime szereplő. Igen, elmesélem a történetet. Egyik nap, mikor éppen befejeztem a legújabb Bleach részét megnézni. Újabb animéket keresgéltem. Így találtam meg a Vocaloid-ot, ahol Luka volt az egyik szereplő. Sok dolgot megtudtam róla, majd mikor feltaláló bátyám előrukkolt a legújabb találmányával, miszerint, ha valaki, valaminek a képét beletesszük, azt életre kelti, tehát megvalósítja. Senki nem tudott Lukáról, mivel mikor bátyám visszament az egyetemre, és itthagyta a kütyüjét (később derült ki, hogy csak véletlen), akkor próbáltam ki. Luka képét betettem, vártam, így kb 3 percig, már majdnem feladtam, de nem még nem vettem ki a képet. Már vagy másfél órája ülhettem a szerkezet előtt, mikor majdnem feladtam már nyúltam volna a képért, hogy kivegyem, de ekkor egy nagy fehér villanás volt. Azt hittem megvakultam, mivel utána annyira homályos volt minden, utána pedig hallottam egy hangot:
- Jól vagy? – felnéztem, mire Luka mosolyogva nézett rám. Tehát végül megérte a várakozás!
Attól a naptól fogva, az életem teljesen megváltozott. Mindenhova Lukával mentem, és ő lett e legjobb barátnőm, együtt néztünk animéket, olvastunk mangákat, és mentünk el a conokra. Most pedig szintén együtt ülünk itt ebbe a terembe.
Lukának már könnyes volt a szeme, és tényleg sírt. Ekkor futott át rajtam a bűntudat, hogy nem tudtam megvédeni.
- Mit akarnak?! – üvöltötte Luka haragos tekintettel. Szinte már majdnem villámokat szórt a szemével.
Majd hirtelen a Seven Days-t kezdte el énekelni. Erre mindkét férfi felfigyelt. Nem nagyon értették, hogy mi történik. Majd Luka egyre növelte a hangerejét, én már befogtam a fülem, de ekkor Luka odadobott nekem egy füldugót, azt betettem, és becsuktam a szemem. Nem tudom, hogy miért, talán csak azért, mert azthittem, ha megint kinyitom akkor kiderül, hogy ez csak egy álom. De ekkor nagy reccsenések következtében újra leestem a földre. Mikor kinyitottam a szemem láttam, hogy Luka „szétrobbantotta” a hangjával a „kalitkáinkat”. A két férfi a földön feküdt.
- Na, most azonnal megmondják mi történt velünk, különben a következőt nem élik túl.
Azt még elfelejtettem nektek megemlíteni kedves olvasók, hogy Luka hangszálait kicsit felturbóztam. Lézerszemei lettek, mint a filmekben, és úgy tud mozogni, mint a pókember. Emellett átláthat dolgokon, de ahhoz sajnos nagyon kell koncentrálnia. Van még egy lélekölő kardja is (ezt az ötletet a Bleach-ből vettem). Aminek ugye van shikai, és bankai szintje. Az ő neve gyémántpor. Luka, igaz nem egy halálisten, amolyan legjobb barát, és védelmező szerepét tölti be mellettem. Tehát ő a „hivatalos” küldetésekből kimarad, mivel a létezését nem tudják, az ilyen szervezetek.
A két férfi felfigyelt, majd Akio mondott valamit a főnökének, mire mindketten bólogattak, és felálltak.
- Nos, mint tudja. Mi tudjuk, hogy ön mesterségesen lett létrehozva egy szerkezet segítségével. És nekünk erre a szerkezetre van szükségünk. Főnököm világuralomra akar törni, és ebben a szerkezet segítségére lehet, ha egy pusztító hadsereget akar létrehozni. – mondta Akio. Én már a nevetés határán voltam.
- Világuralomra törni? Pff… még ha maguknál lenne, az a szerkezet mégis miket keltenének életre? – kérdeztem.
- Természetesen anime szereplőket, és főleg azokat, akik erősek. Tudja én már feltaláltam valamit, ami a jóból rosszat, a rosszból jót csinál. Ugyanezt tennénk a jó karakterekkel.
- És mégis miből gondolták, hogy megkapják azt a szerkezetet? – kérdezte Luka.
- Ebből. – vigyorgott gonoszan a főnök, majd bekapcsolt egy TV-t.
Egy külön szobát mutattak, ahol a bátyám volt. Eszméletlenül.
- Mit csináltak vele?!! – kérdeztem, majd elkezdtem a főnök felé futni, hogy megüssem, de ekkor Luka megfogta a karom és visszahúzott.
- Ez egy csapda. – suttogta. – Az a céljuk, hogy mi külön legyünk, mert akkor mindketten sebezhetőek vagyunk, és ha odamész, elkapnak. Különben miért állt volna a főnök és Akio is olyan nyugodtan?
- Igaz. – mondtam Lukának. – És ha a kardodat használnánk? – erre mindketten lepillantottunk Luka kardjára, ami az övéhez volt csatolva. – Ha én eljátszom, hogy odafutok, te pedig kiereszted a kardod, majd én elugrom, egyikünket se tudják elkapni.
Luka belement. Én újra elkezdtem futni a főnök felé, de hirtelen, amikor odaértem csak Akio volt ott, a főnök már támadni készült éppen, amikor Luka kiengedte Gyémántport. Lila apró szemcsék kezdtek el körülvenni minket. Én gyorsan félreugrottam, de a főnök lefogott. Kapálóztam, de a számat is befogta és kiabálni sem tudtam. Majd hirtelen lefejeltem, és elfutottam, még épp időben. Akio már nagyon furcsa nyugodtsággal állt ot. Nem tudom miért. De én akkor gyorsan visszarohantam Lukához, aki erősen koncentrált, hogy minden a terv szerint haladjon, amikor nagy robbanás, és a bátyámat láttam. Felém futott. Úgy gondoltam örül nekem. De sajnos tévednem kellett. Meg akart ölni. Mikor láttam a szemében ezt, rájöttem ez nem is ő. Illetve, lehet, hogy fizikailag ő, de lelkileg nem.
Luka elém ugrott, majd megpróbálta leszúrni, de én akkor elé álltam.
- NE! – kiáltottam. Erre hatalmas csend lett.
Már értettem, hogy Akio és a főnök miért álltak a gyémántporban olyan nagy nyugodtsággal, hiszen egy védőburok vette őket körül, amit az előbb lebontottak.
Luka riadtan hátrahőkölt. Nem értette.
- Nem ő a bátyád! – felelte.
- De a teste az övé! – mondtam neki. – lehet, hogy az agya nem, de a teste az övé, és nem hagyom, hogy bármi baja essen neki.
Luka tényleg nem értette. Én ott álltam a bátyám előtt. Aki furcsa hangokat adott ki.
- Ne! Hagyd el a testem! – suttogta. – A küldetésem az, hogy megöljem a lányt, míg ez nem teljesül a tested az én tulajdonomban van. – felelte már másik hangon. – Nem fogom hagyni. –ez a hang már a bátyám hangja volt.
Elkezdett forogni, csavarodott, nem tudott megállni a lábán, összerogyott, majd a nyakát fogta, mintha meg akarná magát fojtani.
- Ne! Ne öld meg. – mondtam, majd felé nyújtottam a kezem.
Ő erre megfogta és arrébb vágott.
- Te csak hagyd őt békén. – Ezt egy mélyebb hang mondta, aki a bátyám testében volt.
Luka felemelt, majd mindketten a „küzdelmüket” néztük. A végén egy piros gőz jött ki a testéből, és végül nyert a bátyám! Odarohantam hozzá, és megöleltem. Ekkor Luka lecsapott a vitatkozó főnökre és Akio-ra, és a gyémántporral véget vetett az életüknek, vagyis majdnem. Már tiszta seb volt mindenük, de még éltek, hála a védőburoknak. Ekkor volt az, hogy átvettem Lukától a kardját, és teljes erőmből neki rohantam a buroknak, amit sikerült áttörnöm, majd sikerült a bátyám segítségével, aki egy bombát dobott közéjük, elpusztítani őket.
Már vége volt mindennek, valahogy feljutottunk a partra, és beültünk egy fagyira.
- Végre. Egy újabb kaland! És sikeresen mi nyertünk. – mondtam büszkén, majd „koccintottunk” a fagyival.
- Igen. De nehéz volt, annyiféle csavar volt benne, hogy azt hittem tényleg ott ragadunk. – mondta a bátyám.
- Tudjátok, erre van egy nagyon szép idézet is. – felelte Luka mosolygós arccal megint. - "Nekem tényleg csak az út vége számít. Hogy közben mi történik, min kell keresztülmennem, vagyis a kanyarok, ösvények, mellékutak, buktatók vajmi kevéssé rendítenek meg. Hiszen minden útnak vannak buktatói, a kérdés csupán az, milyen gyorsan tudunk felállni, ha elbuktunk menet közben."
- Tényleg szép az idézet. És ez igaz ránk is. – mondtam én is mosolygós tekintettel.
- És ez rám vall legfőképp. – mondta Luka büszkén. – Hiszen egy dolgom van, hogy megvédjelek téged, nekem ez az „út vége”, hogy biztonságban legyél.
Nekem egy könnycsepp gördült le az arcomon, annyira meghatódtam, majd megöleltem Lukát, és a bátyámat is, és együtt indultunk el a városba. Ahol kiderült, hogy 1 napig voltunk abban a „laboratóriumban”. Megijesztett a dolog, de szerencsére megmenekültünk.
- És most nézzünk ruhákat! – kiáltott fel Luka, majd mindannyian nevetésben törtünk ki.
- Én nem ilyen csajos kis sétára gondoltam, mert akkor nekem nem sok helyem van itt. – felelte a bátyám nevetve.
- Dehogynem! – feleltem. – Hiszen valakinek hoznia is kell a cuccokat. – majd mindannyian nevetésben törtünk ki. És nekivágtunk az éjszakának.
Vége