Értékelés:

Első forduló: Klassz!
     1 hiba= 99,67%
     jeles (5)

Elért "pontszám": 5/5

Második forduló:

Eliffe: 13 éves létedre, azt hiszem, pár korunkbelit is lepipálnál. Nem hiába nyerted meg azt a történetírós pályázatot, harmadikban. Kicsit olyan vagyok, mint te, azt hiszem. Leszámítva a lövöldözős játékokra való hajlamot (bár próbálkoztam vele... :D). Valami frappáns címet én is adtam volna a bemutatkozásnak, de összeségében szerintem jó. 5-ös, öszönzésképp ;)

Yui: Értékelek, és szerintem jó lett. Talán egy címet adtam még volna, kis bekezdéseket is csináltam volna, de ez csak külsőség, ezektől függetlenül maga a tartalom megvolt. - 5 -

Összesen: 10/10

Harmadik forduló:

Yui: Teljesen megértettelek az elején: nekem pl nincs példaképem. :P És nem is lesz szerintem. xD Nekem azt tetszett hogy szépen lassan mentél bele a témába, először nincs, aztán valaki, utána pedig már konkrétan meg is nevezted. - 5 -

Eliffe: Nagyon tetszett a bevezetése! Figyelemfelkeltő, aranyos, és maga az egész történet végig fenttartja az ember érdeklődését. Legalábbis az enyémet fenttartotta. Minden kis ajtót kinyottál, megmutattál minden apró dolgot. Tetszett. - 5 -

Összesen: 10/10

Negyedik forduló:

Beadott munkák:

Harmadik forduló:
Példakép

PÉLDAKÉPEM.MIVAN?!

         Ha most az iskolában, egy egyszerű irodalom órán felszólítana a tanár, hogy menjek ki a táblához, és  például öt percen át beszéljek a példaképemről, valószínűleg öt percig csendben állnék mindenki előtt. Hogy miért? Mert sose gondolkoztam azon, hogy ki a példaképem.  Persze, ahogy elolvastam a feladatot eléggé beletúrtam a témába, de mindenképp szeretném elmondani, hogy előtte ötletem sem volt. A példakép számomra annyit jelent, hogy egy ember, akire felnézek, akit tisztelek. Nos, van olyan ember, akire felnézek, és van olyan is, akit tisztelek. De a kettő együtt? Hát, nem is tudom.
        Ha mindenképpen választanom kell valakit, ám legyen. Az én példaképem egy olyan pasi, aki már több éve készít videókat több témában, és tölti fel őket Youtube-ra. Nos, biztos, hogy sok ilyen ember létezik, szóval szűkítsük a kört. Ő szintén magyar, ahogy én is, ezért tökéletesen megértem, amit mond, ez pedig egy egész jó pont. Jelenleg 1167 videója elérhető, és ezek közt sose talál az ember két egyformát, hiszen – hogy kissé az ő szavaival is éljek – van nála minden. Elsősorban animációs sorozatot vezet, ami már több mint 80 részes, és két éve fut. Ezen felül készít kisfilmeket, és több más olyan videót, amelyben csak leül, és beszél nekünk valamiről, az ő sajátos stílusában. Található nála még néhány kósza tutorial (avagy bemutató, vagy „Hogyan?” videók, hogy magyarosabban fogalmazzak)  és pár saját gyártású zene is fellelhető. Van saját, naponta frissülő honlapja, internetes rádiója, Facebook oldala, és sok miegymás. Szóval, ki is a „példaképem”? Röviden HErBY, hosszabban pedig Dely Péter.
        Most teszi fel magában a kérdést mindenki, miszerint: miért őt választottam? Mondhatnám egyszerűen azt, hogy „Mert.” hiszen én választottam, nincs beleszólása senkinek. De nem mondom, szívesen megindoklom ezt a tettem. Szóval HErBY egy olyan videós, aki már ritka a Youtube területén. Mindig, ismétlem: mindig  a saját véleményét mondja el, nem tudja befolyásolni szinte semmi. Tehát őszinte ember, és én szeretem az őszinte embereket. A másik dolog amiért példaképem lehet, az az, hogy ha komoly dolgokról is beszél, tud vinni a mondandójába színeket. Humor, meg ilyenek, tudja mindenki mire gondolok. Ha pedig olyan témájú a videó, még akkor sincs minden veszve, hiszen mindenbe bele tud csempészni egy kis dolgot, ami leköti a nézőket. Persze ezzel nem agyondicsérni akarom, de tényleg nem tudok egy rossz szót se mondani rá. Lehet, hogy sokaknak a stílusával van bajuk, mert ugyan néha káromkodik, vagy bármi más, ez elnézhető. Mutasson nekem valaki egy olyan embert a mai világban, aki még életében nem használt trágár szavakat. Nem tud? Na, erről beszéltem!
        Tehát összesítve, HErBY szerintem minden – számomra – kifogásolható tulajdonsága ellenére egy rettenetesen jó ember, őszinte és közvetlen, nem érdekli az, hogy mások mit gondolnak róla, vagy arról amit csinál, neki amihez kedve van azt megvalósítja. Szeretem a gondolkozásmódját is, amint már említettem ha döntést hoz azt csak is saját maga hozza, nem pedig a szomszéd néni aki azt mondta, hogy „Azért, mert...” és hasonlók. Számomra tökéletes kikapcsolódás, ha szabadidőmben felnézek a csatornájára, és megnézek egy, vagy több videót tőle, mindig jókat mosolygok, hiszen azon felül, hogy vicces és leköti az embert még igényes is, tehát nem csak egy nagy halom bundás kenyér. Mondhatnánk úgy is, hogy ki van tűzve nála egy mérce, és mindig sikerül megütnie azt.  Kreatív és ötletes, a tutorial videóiban is, például ha nincs otthon valami ami kéne az adott dologhoz felhasznál valami mást, sokszor olyat ami eszembe nem jutna, hogy alkalmas az adott dolog elkészítéséhez. Egy szó, mint száz, HErBY egy kiváló példakép a hozzám hasonló, olyan embereknek akik mindig őszinték és önállóak szeretnének lenni, valamint nem félnek kimondani a véleményüket. Minden álmom, hogy ha én is hozzá hasonló korban leszek, csak egy kicsit is olyan lehessek, mint ő maga.

Második forduló:
Bemutatkozás

Az egész – minő meglepő – ott kezdődött, hogy megszülettem. Egészen pontosan 1998 szerptember 28-án hoztak világra, Magyarország fővárosában, egy kórházban, mint rajtam kívül tömérdek más embert. Ezen a napon bebizonyosodott, hogy lány vagyok, és az is, hogy édesanyám nem éppen ilyennek várt, az ok számomra tisztázatlan. Sok-sok mindent tudnék mesélni a nem éppen leányálom gyerekkoromról, volt itt minden, abban biztosíthatok mindenkit. Tehát tömören és lényegre tömőren múltam cseppet jobb részében a nagymamám szárnyai alatt voltam, született egy öcsém, és sok mindent megéltem. Amit magam is furcsállok, az az, hogy nem roppantam össze, sőt, semmi bajom sem keletkezett abból, ami történt:  mosolygok, nevetek, viccelődök, élem az életem és nem a múlton rágódok. Sokan mondták, hogy erős vagyok. És én erősnek is tartom magam.
Így tizenhárom éves koromra egy bizonyos időre biztos stabilizálódott az, hogy egy kicsit magasabb, alig 50 kilós, középhosszú világos barna hajú lány vagyok, kék szemekkel. Volt már olyan, hogy ha kérték se vettem volna ki a hajgumit a hajamból, aztán voltam úgy is, hogy többet vissza sem rakom. Néha irigykedek másokra, valamikor pedig örülök, hogy ilyennek sikerültem. Olykor fiúsan öltözködöm, de valamikor kifejezetten lányosra hozom össze a napi felszerelést. Meg van az arany közép út.  És itt befejeztem a magamról való külsőségekkel foglalkozó kis részt.
Térjünk rá arra, ami bellül van. Nem, nem a belső szerveim, azokról nem szoktam részletesen beszélni, szerintem nem is tudnék. Szóval, itt vagyok én, egy kissé naív de mindenképpen pozitív gondolkodású „kislány” aki próbálja elfoglalni azt a helyet ebben a haaaatalmas világban, amit neki szántak. Ja, hiszek a sorsban, és abban is, hogy úgy alakítom, ahogy akarom. Fura, mi? Tulajdonképpen ha meg kéne rajzolnom, úgy tudom elképzelni, hogy több úton haladhatok. Vannak jók, rosszak, legjobbak, legrosszabbak. Az rajtam áll, hogy melyikre lépek. De folytassuk. Szerintem a személyiségem kialakulásában nagy szerepet játszanak a japán animációs sorozatok, és a fekete-fehér képregények is. Rövidebben az animék és a mangák. Még egészen kis koromban ismerkedtem össze velük, aztán szépen, lassan és fokozatosan egyre többet tutam meg, egyre jobban érdekelt minden ilyen dolog. Hiszen akkoriban Naruto-t menőnek tartottam, hiszen volt egy célja, hozzám hasonlóan nem kellemes múltal rendelkezik, de mégsem adja fel. Igen, lehet, hogy a szőke srác tartotta bennem a lelket, de ezen nem gondolkoztam még el. Tehát szépen lassan ez a fiú megfogott, és belerángatott mindenbe. Egyre több dolog, egyre jobb és jobb történetek, és karakterek, akik vagy hasonlítottak rám, vagy pont az ellentéteim voltak, és olyan akartam lenni, mint ők. Végül a kissé szűk magyar animés közösségnek köszönhetően megkockáztattam azt, hogy majd totál ismeretlenekkel beszélgetek erről. Így kezdtem el fórumozni, feliratos animét nézni, és mangákat olvasni.
Egy idő után felfedeztem, hogy elég könnyen azonosulok egy-egy karakterrel.  Ha éppen olyan kedvem van, akkor ideális főszereplőféle „kevesség és aranyosság megtestesítője” tudok lenni, de ha éppen úgy alakulnak a dolgok, akkor depis főellenség jelölt„magányos vagyok és senkinek nincs rám szüksége” gondolkodású lány is lehet belőlem. És ezt sorolhatnám a számomra szimpatikus anime szereplők hosszas listájának végéig – álljunk csak meg, van egyáltalán olyan, hogy vége?
Szóval, valahogy elkezdtem érdeklődni az iránt, hogy belebújhatok egy animés karakter bőrébe, persze csak képletesen. Lehet, hogy főleg azért, mert kisebb koromban sosem akartam lány lenni, és mindig inkább a fiúkkal lógtam, meg ilyenek. Szóval belecseppentem a szerepjátékokba, persze először csak olyanokba, ahol írsz egy mondatot és valaki reagál rá, aztán örülj.
Végül szépen lassan eljutottam oda, ahol most vagyok. Egy válasz hozzászólásmár minimum 2 oldal, sokkal részletesebben és lényegre törőbben tudok írni, és örülök is ennek, hiszen már harmadikos koromban nyertem egy történetemmel pályázatot, ami mellesleg Mátyás királyról szólt. De ez tényleg mellékes. Szóval egész sokáig eljutottam, de közel sem vagyok még olyan szinten, ahova szeretnék eljutni. Ez nem csak az írásra vonatkozik, hanem a rajzolásra és pár lövöldözős játékra is. Igen, ilyenekkel is játszok, de egy notebookról nehéz, azért nem adom fel.
Két idézettel szeretnék búcsúzni, az első talán a legjobban illik hozzám, és rend szerint eszerint viselkedek.
„Utálsz? Remek! Tépj egy számot, állj be a sorba.”
A második pedig a Black Rock Shooter anime endingjéből egy sor, amin első látásra majdnem bekönnyeztem, hiszen már egy éve vártam ezt a kis történetet hosszabb verzióban, tehát örültem, hogy ilyen szép záró zenét kapott.
„Mindig is bántottak minket [...] de próbálunk önmagunk maradni, és folytatni az utunkat."