Smile ~You and Me~ modul

 

SMILE ~ YOU & ME ~
 

𝓐z álmok már csak ilyenek. Hívogatóak, káprázatosak, varázslatosak, s egy adott pontig elhisszük, hogy az a valóság. S aztán, nos, rádöbbennünk, hogy amit valóságnak hittünk, az csupán a képzeletünk műve. Ekkor jön az ébredés. Befogadjuk azt, ami valójában ott van: még akkor is, ha olykor az, amit az ébredéssel kapunk, kegyetlen. Ám, mint mindenben, ebben is van valami jó. A valóság nem mindig bizarr. Nem mindig egy horror filmre hasonlító kavalkád. Olykor akadnak olyan pillanatok, amik kiszínesítik a valóságunkat. Az életünket. Ehhez elég egy barát, vagy... egy mosoly.

~.o🌸o.~

 

 
Madárkák
Indulás: 2006-12-21
 

A mosoly, mely összeköt bennünket

Semmi érdemi, de azért mégis

Rajzok, grafikai cuccok

Elég rég volt errefelé bárminemű frissítés... szánjuk-bánjuk, de most más oldalakkal voltunk elfoglalva. Yui VD-zett, én pedig az egyik új oldalammal, a Delena.GP-vel foglalatoskodtam. De itt vagyunk, nem feledkeztünk meg a szerepes birodalmunkról sem. Kezdésnek összeszedtük Yui eddig nem publikált rajzait errefelé (jobban mondva a blogján már szerepeltek, csak itt maradtak le~). Kivéve az első kis pixel logó, az itt mutatkozik meg elsőnek! Én imádom, nagyon kis személyre szabott lett. A barna hajú lenne Yui, a szőke pedig én~ nyúú. Tetszik nagyon.

  
 

A rajzokon kívül pedig... nos, megismerkedtem a Photoshop animáció készítő képességével és ennek az lett az eredménye, hogy elkezdtem a játékokhoz ilyen táblácskákat készíteni. Az első három a Scarlet Shymphonyhoz készült. Nem tudom, miért, de valamiért Leon-Nico fan vagyok, habár a kapcsolatuk elég viharos, de... bírom őket. Isaac meg...hát őt úgy imádom, ahogy van. *-* Poppy meg kis cukorborsó - bár a játékban még nem bukkant fel.
A negyediket Elysiumhoz készítettem, azon felbuzdulva, hogy nem rég belekezdtünk egy új ügybe.
Az utolsó kettő Frozen Memories~ Séra és Iza már régi kedvencem, ezen felül Yamato és Tsuyoshi meg olyan cukik. Muszáj volt alkotnom róluk valamit. :)
Szerintem a közeljövőben még lesznek ilyen apróságok. Lehet, nem nagy frissítések, de attól még vannak.

 
 
 

2016.09.27. 16:44, Eliffe & Yui Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!