Smile ~You and Me~ modul

 

SMILE ~ YOU & ME ~
 

𝓐z álmok már csak ilyenek. Hívogatóak, káprázatosak, varázslatosak, s egy adott pontig elhisszük, hogy az a valóság. S aztán, nos, rádöbbennünk, hogy amit valóságnak hittünk, az csupán a képzeletünk műve. Ekkor jön az ébredés. Befogadjuk azt, ami valójában ott van: még akkor is, ha olykor az, amit az ébredéssel kapunk, kegyetlen. Ám, mint mindenben, ebben is van valami jó. A valóság nem mindig bizarr. Nem mindig egy horror filmre hasonlító kavalkád. Olykor akadnak olyan pillanatok, amik kiszínesítik a valóságunkat. Az életünket. Ehhez elég egy barát, vagy... egy mosoly.

~.o🌸o.~

 

 
Madárkák
Indulás: 2006-12-21
 

A mosoly, mely összeköt bennünket

Juhhé ^^

...csak pozitívan

Sziasztok!

Úgy tűnik, elkezdődött az iskola. Ám nézzük csak pozitívan a dolgokat... mivel sok tantárgy miatt kell az internet, így Yuiéknál bekötötték a netet *-* ami azért pozitívum, mert jobban tudunk haladni a játékkal. A negatívum maga a suli... de azzal nem tudunk mit kezdeni. Ötödéven vagyunk jelenleg, egy 38 fős osztályban. Eddig fogjuk rá, tűrhető a dolog. A héten nem is tanultunk szinte semmit... amin azt hittem, tanulni fogunk, mert pl. harmadjára találkoztunk ugyan azzal a tanárral... megint a teremrendet kezdte magyarázni, meg olvasni nekünk. Hát mondom, rendben. Na, de nem erről akartam ám írni... csak olyan izé, hogy semmit nem írunk, csak kidobjuk ide a frissítéseket, nem? ^^

Felkerült egy új dizájn. Hogy mi a fejlécnek a háttere, az maradjon titok.... de ha valaki járt idén a spárba, mondjuk sulikezdés előtt... annak ismerős lehet valahonnan... khm. Nao-chan van rajta *-* Yui szerint a lila olyan Naos. És igaza van.

Yui ügyeskedett mostanában, csak lusta volt kiírni (xD):

Alejandro közelmúlt
Mizuki, mint mellék karakter
Ryan kapcsolata Amberrel

És persze én is alkottam, bár nem olyan sokat ezúttal. KisYama közelmúltja mondjuk hosszú... mindegy. KisYama-Yume dologra kíváncsi leszek (ha elolvasod a kapcsolatos dolgot... akkor rájössz, miért xD)

KisYama közelmúlt & kapcsolata Yuméval
Samantha közelmúlt

Plusz, felkerült Yuihoz egy új rajz. Szerintem nagyon állat lett *-* nézzétek:

Yui talált egy Kotoko-s dalt. A szövegéből csak annyit értek, amit Yui leírt nekem. De szép dal szerintem ^^


I Want Love - Mary Elizabeth McGlynn

 

 

Eliffe.

2012.09.08. 14:44, Eliffe & Yui Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.