Smile ~You and Me~ modul

 

SMILE ~ YOU & ME ~
 

𝓐z álmok már csak ilyenek. Hívogatóak, káprázatosak, varázslatosak, s egy adott pontig elhisszük, hogy az a valóság. S aztán, nos, rádöbbennünk, hogy amit valóságnak hittünk, az csupán a képzeletünk műve. Ekkor jön az ébredés. Befogadjuk azt, ami valójában ott van: még akkor is, ha olykor az, amit az ébredéssel kapunk, kegyetlen. Ám, mint mindenben, ebben is van valami jó. A valóság nem mindig bizarr. Nem mindig egy horror filmre hasonlító kavalkád. Olykor akadnak olyan pillanatok, amik kiszínesítik a valóságunkat. Az életünket. Ehhez elég egy barát, vagy... egy mosoly.

~.o🌸o.~

 

 
Madárkák
Indulás: 2006-12-21
 

A mosoly, mely összeköt bennünket

A 2016-os év első frissítése

 

Az elmúlt hetekben előszedtük a börtönös bandánkat, talán ennek hatására írta meg Yui [Remi múltját]. Imádom a pasit, nem csak szexi, de az igazságérzete is a helyén van - leszámítva, hogy a bűnözők táborát erősíti. Aztán, ha már börtön... volt egy marketinget oktató tanárunk, akinek került az adatlapjára valami. Megíródott [Issei jelleme]. Reméljük, azon a jó úton marad, amire rálépett. Egy cukorborsó karakterhez is került friss: [Yuuta jelleme] került fel. Imádom a kölyköt, tiszta aranyos! Taichi is odavan érte, habár az érzéseit nem éppen tudja kifejezni. Megíródott [Joy szerepköre] is. Nos, lassan nem csak nagymama lesz... o:)
Mostanság előszedtünk egy bandát és egy régebbi játékot. Mármint... újrajátszottunk egy akciót, csak alternatív megoldásokkal. Megöltük Kanamét... (a rendes szálon képtelen lennék rá!!) ...sokmindenki kiborult rajta, nem csoda. A játékhoz kapcsolódó kariknál volt még friss, csak hogy témánál legyünk. [Lorenzo] és [Grace jelleme]. Bár Grace ezúttal nem bukkant fel.
Mi is volt még? Ja, Shuuyám kapcsán merült fel bennem egy hülyeség. A karakter a saját animéjében lány... nem akartam, hogy idiótának nézzen, aki feltéved Shuuya adatlapjára és meglátja, hogy nálam fiú. Így az [Érdekességek] modulban kifejtettem ezt a tényállást.

Valahogy így állunk a frissekkel.... hát... azt hiszem, ez 99%-ig Yui műve. Utol kell érnem... x_x Nee-chan, ügyes vagy!

Lezártuk a szavazást, amit októberben indítottunk. Örülünk, hogy sok embert érdekel az oldalunk! :) A sok új látogatónak is örülünk, bár... azok a szavazatok tömegesével érkeztek, egyik pillanatról a másikra - reméljük, nem egy ember adott le sok-sok szavazatot. Végeredményben köszönjük a szavazatokat és várunk minden érdeklődőt továbbra is!

Mostanság versenyekre adtuk a fejünket. Először Lizzy honlapversenyén vettünk részt, ahol is az előkelő harmadik helyig meneteltünk. Jutalmunk egy oklevél és némi kredit volt.
Aztán Yui jelentkezett Hiyo design versenyére. Megkötés volt, hogy valami középkoros, kastélyos designt készítsen~ az első helyet szerezte meg magának, bár rajta kívül csak egy induló volt (Eredetileg én is neveztem volna, de nem igazán találtam anyagot a fejléchez, így végül lemondtam róla...). Két oklevelet kapott.

  

Nos, a 2016-os év első frisséről ennyit, majd még jelentkezünk!

2016.01.11. 20:04, Eliffe & Yui Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.